Háromból három – Megnyerte a BENU Kupát férfi válogatottunk!

Hollandia ellen is győzött négy góllal a csapat, így hibátlanul megnyerte a BENU Kupát.

Fotó: MTI archív

A BENU Kupa utolsó napján a megérkező hidegfront és az azzal járó viharos időjárás miatt a Hajós Uszoda nyitott medencéje helyett már a fedett volt a helyszín. Ez egy cseppet sem zavarta meg a hazai csapatot, amely kevesebb mint egy perc után már vezetett Manhercz büntetőjével. Az első két találkozón tapasztalt szellősebb védekezés sem változott, így a rivális 1-1-nél és 3-3-nál is egyenlített. Támadásban és főleg emberelőnyben viszont továbbra is ellenállhatatlan volt a magyar csapat, amely Vígvári duplájával kétgólos előnyre tett szert a negyed végére.

A második nyolc percet holland gól vezette fel, az újabb egyenlítés pedig csak Vogel bravúrja miatt maradt el, ugyanis ötméterest védett ki. A túloldalon viszont a csapatkapitány Jansik nem hibázott ugyanilyen szituációban. Az egyre javuló védekezés eredményeként a magyarok aztán négygólosra hizlalták az előnyt Angyal pattintott bombájával és Német centergóljával.

Térfélcserét követően beragadt a csalódáskeltő vb-szereplés után alaposan megfiatalított hazai gárda, a magyar játékosok sorozatosan a kapufát találták el, miközben a hollandok háromszor is eredményesek voltak elsősorban a remeklő Te Riele és Janssen révén. Varga Zsolt időt is kért, amikor minimálisra olvadt az előny, azonban ez sem segített, csak Vogel újabb bravúrja akadályozta meg az egyenlítést. A magyar gólcsendet Zalánki törte meg, de a hollandok azonnal válaszoltak, ahogy a játékrész hajrájában Fekete találatára is. A negyedet Nagy parádés lövése – kipókhálózta a bal felső sarkot – zárta le.

Az utolsó felvonás nagyon fontos első gólját a Pro Reccóval idén Bajnokok Ligája-győztes Zalánki lőtte, aki nemcsak támadásban, hanem védekezésben is nagyszerű teljesítményt nyújtott, így egyértelműen a mezőny legjobbja volt ezen a találkozón. Három perccel a vége előtt Angyal pontos kapáslövése döntötte el végleg a meccset.

Férfi vízilabda BENU Kupa:
Magyarország-Hollandia 13-9 (5-3, 3-1, 3-5, 2-0)
magyar gólszerzők: Zalánki 3, Vígvári, Jansik, Angyal 2-2, Manhercz, Német, Fekete, Nagy 1-1

A nap másik mérkőzésén:
Franciaország-Japán 12-9 (3-2, 3-2, 4-3, 2-2)

szerdán játszották:
Magyarország-Franciaország 14-10 (4-3, 5-2, 1-1, 4-4)
Japán-Hollandia 13-12 (3-3, 2-2, 5-5, 3-2)

csütörtökön játszották:
Magyarország-Japán 21-10 (6-4, 5-1, 5-3, 5-2)
Hollandia-Franciaország 12-10 (0-2, 3-3, 5-3, 4-2)

A torna végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Hollandia 3 (33-36), 3. Franciaország 3 (32-35), 4. Japán 3 (32-45)

(MTI-vizipolo.hu)