Hat magyar érem a maribori nemzetközi versenyen és értékes világranglista pontok

A szlovéniai WBT sorozat hetedik, utolsó versenynapján két magyar ökölvívó volt érdekelt, a 19 esztendős Mezei Petra, valamint a szintén U22-es korú Sipos Hajnalka. Mindketten rutinosabb, és idősebb ellenfelekkel szemben bokszoltak, de nem sikerült győzelemmel zárniuk a szlovéniai tornát.

Mezei Petra a tavalyi ifi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és akkor ott az elődöntőben egy spanyol ellenfelet győzött le. A 19 éves versenyző kisebb kihagyást követően tért vissza, és egyenrangú ellenfele volt egy másik spanyolnak, de a 2020-as ifi Eb-ezüstérmes Carmen Gonzalez jobban zárta az utolsó menetet.

Sipos Hajnalka a márciusi U22-es Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt, egy bravúr bronzéremmel jelezte, hogy sokat fejlődött. Az első menetben partner volt a döntőben a rendkívül sokat előrelépő mozambiki női boksz egyik titánjával szemben, de Helena Bagao nagyobb sebességre kapcsolt, és a másodikban eldöntötte a finálét.

Bertók Róbert szövetségi kapitány vezetésével négy női és öt férfi versenyző szerepelt Szlovéniában az ezüst besorolású eseményen, amelyen IBA ranglista pontokat lehetett szerezni. Az új világranglista lesz majd több fontos 2023-as eseményen a kiemelés alapja, így a csapat tagjainak minden pont jól jött Mariborban.

„Véget ért a maribori Silver Belt torna, amelyen két első, két második, és szintén két harmadik helyet sikerült szerezni a csapatnak. A döntő mérkőzéseken Sipos Hajnalka és Mezei Petra léptek ringbe, de egyikőjükkel sem volt maradéktalanul elégedett, mert mindkettőjük ellenfelét verhetőnek gondoltam.

A Petra esetében rengeteget dolgozni a klubjában, hogy technikailag fejlesszék a repertoárját, mert az még kevés a nemzetközi mezőnyhöz. Sipos Hajni esetében csalódott voltam, az U22-es Eb előtti felkészülésnél remek munkát végzett, de most Mariborban komoly kondicionális problémákkal küzdött.

A mérkőzések eredményei nem úgy jöttek, mint számítottam, de menedzselési szempontból mindenképpen hasznos volt, hogy elindultunk a maribori tornán. Sajnálom, Veres Roland és Kiss Levente sem voltak olyan egészségi állapotban ezúttal, hogy indíthassam őket Mariborban.

írták ki a maribori tornát, így csak egy másfél hetes összetartást tudtunk megoldani, amely érződött a versenyzőkön. Bízom benne, hogy a következő nagy esemény előtt több időt tudunk majd együtt tölteni, dolgozni, de így is értékes világranglista pontokat szereztünk Mariborban,” nyilatkozta a döntőket követően Bertók Róbert szövetségi kapitány.

A magyar csapat hetedik napi eredmény Mariborban:

Női 48kg: Mezei Petra – Carmen Gonzalez (spanyol) 0:3

Női 52kg: Sipos Hajnalka – Helena Bagao (mozambiki) – döntő fölényes vereség a második menetben