Trabzonspor-Fradi: A budapesti gólszerzőre és több válogatott játékosukra sem számíthatnak a törökök

Több hiányzója is van a csütörtöki, Ferencváros elleni Európa Liga-mérkőzésre készülő Trabzonspornak – számolt be róla a start.com.tr.

Még mindig nem léphet pályára az uruguayi válogatott, és a budapesti meccsen eredményes Maxi Gómez, akit a harmadik fordulóban állítottak ki a Monaco ellen, a futballista azonban három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így csak továbbjutás esetén játszhat ebben a szezonban a nemzetközi porondon.

Mellette a török válogatott Dorukhan Toközt, valamint a bosnyák nemzeti csapat játékosát, Edin Viscát is nélkülöznie kell a Ferencváros ellenfelének, előbbi műtétje után lábadozik, utóbbi sérült. Akárcsak Serkan Asan és Bruno Peres, akikkel együtt összesen öt labdarúgójára nem számíthat Abdullah Avci vezetőedző.

A Trabzonspor jelenleg a csoport harmadik helyén áll, és úgy juthat tovább, ha megveri a Fradit, a Monaco pedig nem győz a Crvena zvezda ellen.

Styles bejelentkezett a Fradiba: “Egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy akár a Ferencvárosban is játszhatnék”