Hatból öt: micsoda rajt!

Ellenállhatatlanul kezdtek a magyar versenyzők a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon: a hat utánpótlásszámban öt aranyérem született, ráadásul a 21 éves Lakatos Zsanett nyerte meg a női felnőttkenusok küzdelmét is.

MKKSZ  Ahogyan azt megjósoltuk, kétség sem fért ahhoz, melyik regatta a legjobb a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon. A győzelmi sorozatot Pupp Noémi nyitotta, aki az ifjúsági kajakosok mezőnyében mutatta meg, hogy nemcsak a gyorsasági szakágban, de a maratonisták között is számolni kell vele. A nyáron a K–4 500 méteres csapathajó tagjaként vehetett át aranyérmet, ezúttal a még serdülőkorú Nagy Viktória Fruzsinát maga mögé utasítva állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Érdekesség, hogy testvére, a cselgáncsozó Pupp Réka is nagy sikert ért el ma: bronzérmes lett Málagában a junior Európa-bajnokságon, így van mire koccintani a Pupp családnak (egy éve egyébként ugyancsak azonos napon nyert Eb-aranyat a két lány).

kiszli_ger-1280x485

Kiszli Vanda taktikus versenyzéssel diadalmaskodott

„Az első pár körben négy-öt versenyző ellépett, de végig érezhető volt, hogy a mi lányaink uralják a versenyt. Az utolsó előtti futásnál el is jöttek a mezőnytől, ledobták magukról a dél-afrikai üldözőjüket, s végül Noémi nyerte meg a viadalt” – összegezte a versenyt Hüttner Csaba, az utánpótlás-korosztály vezetőedzője.

Az ifjúsági kenus lányok versenyében Bragato Giada rajt-cél győzelmet aratott, magabiztosan tartotta a távolságot francia riválisával szemben. Dicséret illeti a 2001-es születésű Molnár Csengét is, aki az ötödik-hatodik helyről kapaszkodott fel a bronzérmes pozícióba. A fiú kenusok között Adolf Balázs, a maximumot hozva ki magából, a harmadik helyen zárt, míg a negyedik Németh Benedek kicsit eltaktikázta magát, ugyanis sokáig vezetett, de nem frissített, és a végére elkészült az erejével.

Az U23-as korosztály triplázott ezen a napon. A női kajakosok mezőnyében Kiszli Vanda megvédte világbajnoki címét, méghozzá úgy, hogy taktikusan tartalékolt szombatra is.

„Vanda végig kontrollálta a versenyt, a futószakaszokat nem nyomta meg, sokszor hagyott mást vezetni, majd az utolsó előtti futáskor megléptek Mihalik Sárával, akinél gyorsabbnak bizonyult. Vandán látszott, hogy pontosan annyit ad ki magából, amennyi ehhez a győzelemhez szükséges” – magyarázta Hüttner.

A férfi U23-as kajakosok versenyét hatalmas hajrával Petró Ádám nyerte meg, aki minden erejét mozgósítva hajrázta le az Európa-bajnokságon is mögötte végző dán Mads Petersent.

„Nemcsak a győzelem miatt dicsérendő Ádám, hanem azért is, mert sokszor vert helyzetből tudott felállni, ráadásul nem volt teljesen egészséges, kisebb sérüléssel bajlódva oldotta meg a versenyt” – mondta a vezetőedző, aki szerint a másik magyar, Máthé Krisztián az elején túlvállalta magát, s az utolsó két körre már nem maradt ereje a megújulásra.

Az U23-as kenusok versenyében Dóri Bence Balázs nyert Balla Levente előtt, aki kitört lábtámasszal teljesítette a táv nagy részét. Dóri az utolsó körben lépett meg Leventétől és ukrán riválisától, s fölényesen nyerte meg a versenyt.

„Elég mozgalmas volt ez a viadal, amelyen rajthoz állt a riói olimpián ezer egyesben nyolcadik Carlo Tacchini is, akivel természetesen nagyon számoltunk. Neki köszönhetően gyors volt a kezdés, majd az első forduló után négyen maradtunk az élbolyban és váltott vízen mentünk. A mezőnyt az ötödik nagykörben tudtuk leszakítani. A lényeg az utolsó nagykörben dőlt el, és rendkívül boldog vagyok, hogy én nyertem az aranyat” – mondta az UTE kenusa, aki Koleszár Zoltánnal párosban is rajthoz áll a felnőtt mezőnyben.

Egy felnőttszámot pénteken is lebonyolítottak: a 21 éves Lakatos Zsanett rajt-cél győzelmet aratott a női kenusok között. Előnyét folyamatosan növelte, és becsülettel végignyomta a távot.

A magyarok eredményei
Ifjúságiak
Leány K–1 (19 km): 1. Pupp Noémi 1:34:41.6, 2. Nagy Viktória Fruzsina 1:34:51.3
Leány C–1 (14.4 km): 1. Bragato Giada 1:30:12.2, 3. Molnár Csenge 1:33:12.8
Fiú C–1 (19 km): 3. Adolf Balázs 1:37:42.5, 4. Németh Benedek 1:38:49.1
U23
Női K–1 (22.6 km): 1. Kiszli Vanda 1:50:30.6, 2. Mihalik Sára 1:50:51.6
Férfi K–1 (26.2 km): 1. Petró Ádám 1:56:40.6, 7. Máthé Krisztián 1:58:26.4
Férfi C–1 (22.6 km): 1. Dóri Bence Balázs 1:55:08.6, 2. Balla Levente 1:55:44.9

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS