Havannán át Rio felé

Jelentős lépést tett előre az olimpiai kvalifikációs rangsorban a 19 éves Gercsák Szabina (70 kg), hiszen második lett a százezer dollár összdíjazású havannai Grand Prix-viadalon, és majdnem annyi pontot gyűjtött, mint amennyije eddig volt.

reb Nemrég Gercsák Szabina egyik újabb egyéni elismerése apropóján – a nívós hazai szaklap, a Judoinfo 2015 hazai versenyzőjének választotta – írtuk, hogy a Hell Miskolci Judo Club sportolója pontgyűjtő hadjáratba kezd. Akkor 134 egységgel az 53. pozícióban várta a versenyek indulását, amelynek tétje a tavalyi év éremáradatát (junior világ- és Európa-bajnoki cím, valamint U23-as Eb-elsőség) követően a hozzá egyetlen méltó cél: az olimpiai kvóta kivívása 70 kg-ban.

gercsak_havanna

Gercsák Szabina (a kép bal szélén) nagy lépést tett Rio felé

A sorozatnak Havannában veselkedett neki, s rögvest jelezte a világnak: ha akad valaki, aki még nem így gondolta volna, vegye észre, vele komolyan számolni kell.

Az első körben 71 másodpercet töltött a tatamin a hondurasi Dunia Santo ellen. Ellenfelét figyelmeztették, a 19 éves versenyző pedig ippont ért el, így következhetett a marokkói Niang Assmaa. Ezúttal a magyar részesült figyelmeztetésben, de mérkőzést lezáró akciót ismét ő hajtott végre. A nyolc között hazai rivális, Melisa Pennalver volt az ellenfele. Pontosabb azonban a nem volt ellenfele szókapcsolat helyes, hiszen tizenhárom szekundum alatt Gercsák ipponnal fejezte be az villámmeccset.

A horvát Barbara Matic ellen sem volt szüksége egy percre ahhoz, hogy ipponnal döntőbe jusson, amelyben a Hollandiában született, izraeli színekben versenyző Linda Boldert kellett volna legyőzni a Grand Prix-sikerhez. A kvalifikációs rangsorban tizedik ellenfél, a 2013-as budapesti Eb ezüstérmese begyűjtött egy intést, akárcsak a magyar lány, csakhogy előbbi jukót is elért, így a négy perc végén őt hirdették ki győztesnek.

A mindig maximalista miskolci lány elégedett lehet a második hellyel, hiszen a döntős szereplésnek köszönhetően 180 egységgel gyarapodott a pontszáma, így nagy lépést tett a riói olimpián való részvétel felé.

A másik utánpótláskorú induló, a tavaly Oberwartban junior Európa-bajnoki címet szerző Pupp Réka (48 kg) nyert meccs nélkül búcsúzott, miután az első körben a hazai tatamin induló Vanesa Godines Aleman intéssel jobbnak bizonyult nála.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS