Házi Amerika

Marasztalták az Egyesült Államokban, mégis a magyarországi folytatás mellett döntött Filipovics Márkó, az U20-as válogatott egyik erőssége. Azonban nem nevelőegyesületéhez tért vissza, hanem az Alba Fehérvárhoz igazolt.

Lakner Gábor Filipovics Márkó az előző idényben az amerikai középiskolás bajnokságban szereplő Prolific Prep Academy együttesében pattogtatta a labdát, méghozzá nem is akárhogy. A Palm Beach State College teljesítményét látva ösztöndíjat ajánlott neki, amit végül nem fogadott el.

„Hamar eldöntöttem, hogy nem maradok Amerikában, úgy éreztem, hogy otthon is tudok olyan ütemben fejlődni, mint kint. Székesfehérvár mellett az döntött, hogy három bajnokságban – az NB I-es, az NB I/B-s és az U21-es – szerepelhetek. Meccsrutint szeretnék szerezni, úgy érzem, abból van a legkevesebb. Amellett sok jót hallottam a körülményekről és a vezetőedzőről is.”

filipovics_marko

Filipovics Márkó az U20-as Európa-bajnokságon

Kézenfekvő lett volna, ha a 19 éves kosaras a kaposvári nevelőegyesületébe tér vissza. Annál is inkább, mert édesapja, Filipovics Gordan a somogyiak másodedzője.

„A szüleim természetesen szerették volna, ha Kaposvárra szerződöm, de egyedül az én döntésem volt, hol folytatom. A nehezebb utat választottam, az idő majd eldönti, jól tettem-e. Eddig jól érzem magam Székesfehérváron, szerintem már most sokat fejlődtem.”

A hármas és négyes poszton is bevethető játékos egyébként kellemes emlékeket őriz Székesfehérvárról, hiszen a júliusban ott rendezett B-csoportos Eb-n a legjobbak közé jutó U20-as válogatott kulcsembere volt.

„A döntésemben nem játszott szerepet az Európa-bajnokság, de kétségkívül hatalmas élmény volt. Mivel nem öregszem ki a csapatból, pályára léphetek az A divízióban is. Nagy kihívás lesz, mert olyan magas szinten még sosem játszottam. Már most készülök rá, az egész idényre ellát motivációval.”

A hazaköltözés és az Európa-bajnokság miatt rövid volt a játékos nyara, de egyáltalán nem bánja.

„Az Eb után kéthetes szünetet kaptam, a családommal Horvátországban nyaraltunk. Többre nem is volt szükségem, már vágytam vissza a pályára, hiányzott a kosárlabda. Az edzések kemények, naponta kétszer két órát gyakorlunk, előfordul, hogy többet is. Nem panaszkodom, azt csinálhatom, amit szeretek.”

Filipovics Márkó egy plusz egyéves szerződést írt alá Székesfehérváron, és egyelőre nem is tekint messzebb. Persze, idővel szeretné még nívósabb bajnokságban kipróbálni magát.

„Válogatottbeli csapattársam, Perl Zoltán megmutatta, hogy aki igazán tehetséges, arra Magyarországon játszva is felfigyelnek komoly csapatok. Idővel követném a példáját, de egyelőre az Alba felnőtt csapatában szeretnék maradandót alkotni.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS