Mindig a távolba nézett, céljait nemcsak megfogalmazta, folyamatosan lépést is tett feléjük, s elérte őket. Szerdán töltötte be életének 75. évét a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) korábbi elnöke, Magyarország 100. olimpiai bajnoki címének büszke tulajdonosa, a „Tuskirály”, Hegedüs Csaba.
Hegedűs Csaba (MTI/Koszticsák Szilárd)
„Hogy milyen voltam gyerekként?” – mosolyodott el kérdésünkre Hegedüs Csaba. Sajátságos helyzetben volt, hiszen vívómester édesapja 1956-ban elhagyta az országot.
„Sárváron, az Ady Endre utca kilenc szám alatt laktunk. Este nyolc órát ütött a ketyegő. Édesapám betolta a biciklijét, megfordította, és elkezdte olajozni a láncot. Az asztal alatt sírtam, mert akkor tudtam meg, hogy apukám elhagyja a családot. A sötétben szép csendben kísértük a kapu elé, felült a kerékpárjára, és eltekert. A Fertő tóhoz tartott, onnan valamelyik csatornán átúszott Ausztriába, ahonnan életjelet küldött magáról, hogy rendben van. Másnap én már felnőttem, hiszen édesanyámnak támaszra volt szüksége.”
A birkózók mindig az ablakuk előtt haladtak el. Hegedüsnek nagyon tetszett, hogy vastag nyakú, önbizalmat sugárzó férfiak. Bátyjával, Miklóssal rendszeresen lesték, miként zajlanak az edzések. Az egyik alkalommal bátorkodtak bemenni a foglalkozásra, és jelezték, birkózni szeretnének. A kőkemény munka ellenére rögtön magukénak érezték a csodálatosan összetett, az elmét és az izomcsoportokat teljes egészében igénybe vevő sportágat. Így amikor Szombathelyre kerültek, nem volt kérdés, hogy birkózóedzés lehetősége után néznek.
Ekkor találkoztak Füzessy Józseffel, aki haláláig Hegedüs mestere maradt. A kis Hegedüsé, aki így jellemezte gyerekkori énjét: „Távolra tekintő. Fogalmam sem volt, mit jelent az, hogy »világ«. Amikor felnéztem a csillagos égre, azt gondoltam, hogy ott, ahol a Föld és az égbolt találkozik, odáig tart a világ. Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy de jó lenne ennek a világnak a bajnoka lenni, ugyanakkor fogalmam sem volt róla, mi is ennek a tartalma. Ettől függetlenül mindennap elraktároztam a lelkemben a gondolatot.”
Tehetségére és szorgalmára a fővárosban is felfigyeltek, 1967-ben átigazolta a Vasas, Budapestre költözött, és Müller Ferdinánd keze alatt folytatta a munkát. Felnőtt országos bajnoki címet először 1971-ben szerzett, mindkét fogásnemben, kötött- és szabadfogásban is a dobogó felső fokára állhatott. Ez volt az az esztendő, amelyikben nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi köztudatba is berobbant. Legendás tettre volt ehhez szükség, olyanra, amilyennel senki sem szolgált a világon.
1971 szeptemberét írtuk, a szófiai Vaszil Levszki Stadion adott otthont a világbajnokságnak. A kötöttfogású 82 kilogrammban, az újonc Hegedüs súlycsoportjában huszonhatan indultak, kétszer annyian, mint az előző vb-n. Nyitásként az iráni Hoszein Dzsamalt és a japán Hiraki Kendzsirót fektette két vállra.
„A testvéremmel egy szobában aludtunk Szófiában. Éjjel kettőkor megkérdezte, alszom-e már. Sohasem tudtam világversenyen aludni, ez akkor derült ki. Azt feleltem: »Nem, Miklóskám, fenn vagyok.« Azon törte a fejét, vajon mit táviratozzunk édesapánknak, aki Kolumbiában dolgozott sportprofesszorként. A sötétben felé fordultam, és azt mondtam: »Te benne leszel a legjobb hatban, én pedig biztosan világbajnok leszek – meglátod, agyonverek mindenkit.«”
(A teljes írás a nemzetisport.hu tárhelyen olvasható)
Post Views: 32
