Helyünk Európában

A tizedik hellyel zárul junior-férfikézilabda Európa-bajnokságról érdemes felidézni, hogy a szakemberek szerint mi történt. Illetve, mi az oka annak, hogy a két éve még U18-as Eb-ezüstös gárda tavaly a vb-n, ezúttal pedig a kontinensen zárt a középmezőnyben.

reb Tizedikként zárt a férfi kézilabda-válogatott a Dániában rendezett junior Európa-bajnokságon. Nem lenne ez nagy történet, hiszen az elmúlt években érte ennél jóval nagyobb csalódás is a sportágat. Nem beszélve arról, hogy a hét meccséből hármat elveszítő gárda a csoportban a később ezüstéremig menetelő Németországtól és a negyedik helyet megszerző Horvátországtól kapott ki. Azt követően minden meccsén nyert, a 9. helyért zajló összecsapást viszont 29–22-re elveszítette Svájc ellen. Igaz, a legjobbját, Győri Mátyást agyrázkódás miatt nélkülözni kényszerült.

gyori_matyas_juniorEb

Győri Mátyás az egyike lehet azoknak, akik idővel a felnőttválogatottban is helyet kapnak  •  Forrás: EHF

„Gyakorlatilag reális a helyezésünk – mondja Gyurka János szövetségi edző. – Voltak hullámvölgyeink, de fokozatosan javulva játszottunk. Persze, szerettünk volna továbbjutni a négyes csoportból, ám látva, hogy akiknek sikerült, mennyire előkelő helyen végeztek, kimondható: nehéz feladat volt. A célokat akkor tudjuk reálisan megfogalmazni, ha ismerjük a mezőnyt, márpedig nem játszottunk annyi mérkőzést év közben, hogy ez igaz legyen.”

A válogatott a végül Európa-bajnok spanyolokkal, illetve a tavaly U19-es vb-n győztes franciákkal csapott össze a szezonban, de miként tavaly, az idén sem tudott annyi felkészülési meccset vívni és olyan felállásban, ahogyan azt a szakmai stáb megálmodta. Ennek részben sérülések, részben a fiúk klubbéli elkötelezettségei jelentették az akadályát, igaz, Gyurka megjegyzi, örülnek, hogy a sokféle terhelés mellett az egyesületek annyiszor elengedték a játékosokat, ahányszor tudták.

Az Eb-t nézve tehát nem a helyezés a szomorú, hanem a tény: az a horvát korosztályos gárda, amelyik most 38–30-ra nyert, két év még 36–23-ra kapott ki a magyaroktól, míg a most 30–22-re győztes németek két esztendeje 30–20-ra maradtak alul. Mínusz 21 és 18 gól… Nyilván nem lehet efféle számolásra egyszerűsíteni a kézilabdát, mégis, beszédesek az adatok.

A szövetség szakmai és sportigazgatója, Marczinka Zoltán szerint két éve talán annak köszönhetően sikerült meglepni az ellenfeleket, hogy idehaza hamarabb kezdődik a kiválasztási és a nevelési folyamat, a gárda már több nemzetközi meccset játszott, mire az Eb-re ért, míg a többi országban a képzés más szakaszban járt. A szakember azt is problémának látja, hogy idehaza a felnőttcsapatokban kevesebb lehetőséget kapnak a játékosok.

Gyurka szerint itthon kisebb a merítési lehetőség, ráadásul a 2014 óta eltelt időben nem eleget fejlődtek a játékosok. Az észrevételek felvetnek persze kérdéseket, de azok hosszabb elemzés tárgyát képeznék.

A szövetségi edző mindenesetre hozzátette: az elmúlt két év eredményei dacára több olyan kézilabdázó is szerepelt a csapatban (például Fekete Dávid, Juhász Ádám, Győri Mátyás, Bartók Donát vagy Ligetvári Patrik), aki idővel a felnőttválogatottba is odaérhet.

A korábbi anyagainkat itt olvashatja: előzetesMagyarország–HorvátországMagyarország–Svédország,Magyarország–NémetországGyőri MátyásMagyarország–HollandiaMagyarország–Macedónia, Magyarország–Szlovénia, Magyarország–Svájc

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS