Hét meccs után nyert a DVSC, hasít a Paks

A Vasas a 2016–2017-es bajnoki szezonban először aratott kétgólos idegenbeli sikert. Az első három tavaszi fordulóban a Paks hét pontot szerzett, ezzel a Videoton FC-vel holtversenyben listavezető. A Debreceni VSC szeptember 24. óta először szerzett egy mérkőzésen három gólt a bajnokságban. Gera Zoltán 2002. szeptember 1. óta először lőtt bajnoki meccsen gólt az Újpestnek. A 22. forduló érdekességei.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–VASAS FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Ristevski (20.), Berecz (50.)

– A Mezőkövesd szeptember 21. óta először szenvedett hazai vereséget. A két találkozó között mind az öt hazai bajnokiját megnyerte.
– Az újonc az idényben harmadszor, augusztus 17. óta először maradt szerzett gól nélkül hazai bajnokin.
– A sárga-kékek a legutóbbi négy élvonalbeli bajnokijukból hármat elveszítettek. Ilyen rossz sorozatuk csak az idény elején, augusztusban volt a 2016–2017-es szezonban.
– A Vasas a 2016–2017-es bajnoki szezonban először aratott kétgólos idegenbeli sikert. Ezt megelőzően az MTK verte ilyen különbséggel még áprilisban, bebiztosítva az élvonalbeli tagságot.
– Michael Oenning együttese október 22. óta először nyert vendégként az OTP Bank Ligában.
– A macedón Kire Ristevski az első gólját szerezte a magyar élvonalban.
– Berecz Zsombor a negyedik gólját szerezte az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében. Jó ómen a csapatának, ha a kapuba talál, mert a Vasas eddig minden ilyen meccset kapott gól nélkül megnyert.

MTK BUDAPEST–PAKSI FC 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Kanta (94., 11-esből), illetve Vernes (15., 11-esből), Szabó (22.)

– Kanta József a századik gólját szerezte az NB I-ben.
– Az MTK sorozatban a második hazai mérkőzését veszítette el 2-1-re.
– A kék-fehérek október 22. óta nyeretlenek pályaválasztóként. Az volt az első meccsük az új Hidegkuti Stadionban.
– 2011. május 21. óta a Paks először nyert, sőt először szerzett pontot az MTK vendégeként.
– Csertői Aurél együttesénél az elmúlt hat fordulóban csak a Bp. Honvéd és a Videoton FC szerzett több pontot. Az első három tavaszi fordulóban a Paks hét pontot szerzett, ezzel a Vidivel holtversenyben listavezető. (S még a Vasas csatlakozhatna hozzájuk, ha megnyeri elhalasztott mérkőzését.)
– A Paks a legutóbbi két budapesti mérkőzését megnyerte, győzött a Ferencváros és az MTK ellen is.
– A Honvédtól átigazolt Vernes Richárd az első gólját szerzete paksi színekben az NB I-ben. Szabó János nagyszerűen kezdte a 2017-es évet, élvonalbeli pályafutása során először ért el két egymást követő bajnoki találkozón is gólt.

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK 3-0 (2-0)
Gólszerző: Osváth (30.), Ferenczi (34.), Feltscher (60.)

– A Debreceni VSC október 29. óta először nyert bajnoki mérkőzést. Hét mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot szakított meg.
– A Loki szeptember 24. óta először szerzett egy mérkőzésen három gólt a bajnokságban. Az ellenfél akkor is a Diósgyőr volt.
– Leonel Pontes együttese október 22. óta nyolc mérkőzésen összesen szerzett annyi gólt, mint most 90, de valójában 30 játékperc alatt.
– Az idény korábbi részében a DVSC pályaválasztóként csak egyszer, a Gyirmót ellen ért el legalább három gólt.
– A Diósgyőr, a helyszíntől függetlenül, a legutóbbi hat bajnoki mérkőzését kivétel nélkül elveszítette a szomszédvár ellen. A legutóbbi három alkalommal mindig három gólt kapott.
– A Diósgyőri VTK mind a három eddigi tavaszi bajnokiját elveszítette. Ez mind a tizenegy riválisnál rosszabb mérleg.
– A Horváth Ferencet váltó Vitelki Zoltán először szenvedett (megbízott) vezetőedzőként vereséget az NB I-ben.

VIDEOTON FC–BP. HONVÉD 3-0 (1-0)
Gólszerző: Lazovics (38., 85.), Scsepovics (76.)

– A Videoton a legutóbbi kilenc hazai mérkőzéséből nyolcat megnyert, csak a Ferencváros ellen játszott döntetlent.
– Henning Berg együttese a legutóbbi hét megnyert hazai bajnoki találkozójából haton legalább három gólt szerzett.
– Marko Scsepovics a tizedik góljánál tart a bajnoki szezonban, vezeti a góllövőlistát. A legutóbbi négy bajnoki találkozóján négy gólt szerzett. – A szezon egyik legszebb gólját lövő Danko Lazovics (Eppel Mártonnal holtversenyben) második a góllövőlistán. Másodszor szerzett két gólt magyar bajnokin.
– A Videoton 47 gólnál jár a szezonban, minden vetélytársánál legkevesebb 12 góllal többet szerzett.
– A Bp. Honvéd a 62. perctől tíz emberrel játszott Ivan Lovric kiállítása miatt.
– Marco Rossi együttese nyolc mérkőzéséből álló veretlenségi, öt találkozóból álló győzelmi sorozatot zárt le a bajnokságban. 2015. október 17. óta először szenvedett háromgólos vereséget a bajnokságban – akkor is a Videoton verte meg 3-0-ra.

GYIRMÓT FC GYŐR–SWIETELSKY HALADÁS 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Radeljić (85.), illetve Halmosi (6.), Kovács L. (35.)

– A Haladás augusztus 17. óta először nyert idegenbeli bajnoki mérkőzést.
– Mészöly Géza csapata vendégként augusztus 7. óta először szerzett két gólt.
– A szombathelyiek három nyeretlen mérkőzés után győztek ismét.
– A 38. évében járó Halmosi Péter tavaly április 20. óta először szerzett gólt az élvonalban.
– A szombathelyi Kovács Lóránt és a gyirmóti Anto Radeljić először volt eredményes az OTP Bank Ligában. Igaz, a bosnyák játékos mindössze a második meccsét játszotta.
– A gyirmótiak immár 11 bajnoki találkozó óta nyeretlenek, legutóbb éppen a Haladást győzték le még szeptember 24-én.
– Urbányi István együttese, a kupamérkőzéseket is beleértve, az ötödik tétmérkőzését játszotta 2017-ben. Most szenvedett először vereséget, négy döntetlen után.

ÚJPEST FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-1 (0-1)
Gólszerző: Gera (36.)

– A Ferencváros a századik győzelmét aratta az Újpest ellen bajnoki meccsen.
– A lila-fehérek három fordulón belül kétszer is kikaptak, ilyenre szeptember vége óta nem volt példa.
– Nebojsa Vignjevics együttese a 2016–2017-es bajnoki idényben harmadszor nem szerzett gólt pályaválasztóként. Éppen három fővárosi rivális, a Honvéd, az MTK és a Ferencváros ellen, csak a Vasas kapujába talált be (2-2), de ott sem nyert.
– Az Újpest–Ferencváros vagy Ferencváros–Újpest derbik közül a legutóbbi öt bajnokin nem nyert a hazai csapat.
– Gera Zoltán november 19. óta először szerzett gólt. 2002. szeptember 1. óta először lőtt bajnoki meccsen gólt az Újpestnek.
– Thomas Doll együttese tavasszal még nem kapott gólt a bajnokságban.
– A bajnok négy nyeretlen találkozója után győzött ismét a bajnokságban.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS