Heynckes: A Real sem lehet nyugodt majd ellenünk

image

Most jön a meccsek meccse, méghozzá kettő is. Jupp Heynckes, a Bayern Müncehn mestere már a Real Madrid elleni elődöntőn várható esélyeiről is beszélt.
* Jupp, Önök egészen könnyedén végeztek a negyeddöntőben a francia Marseille-jel. Gondolta volna, hogy idegenben és otthon is 2-0-ra nyernek?
– A 4-0-ás összesítés nem idézi majd fel senkiben öt év múlva, hogy mekkora erőfeszítéseket tettünk a franicák ellen – válaszolta e felvetésre Jupp Henyckes.
* De most aztán itt az igazi feladat, a döntőbe jutásért kétszer mérkőzhetnek a Real Madriddal!
– Tiszta sor, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona tudásban felettünk álló két együttes, de a kupaviaskodásban az ilyesmi – talán – nem mindig számít.
* Ön 1997/1998-ban irányította a "királyiak" szakmai munkáját.
– Ez bizonyos fokig előny, hiszen tudom, milyen az ottani öltöző hangulata. De mivel a mostani Real Madrid jobb, mint az én időmben volt, hát bizony a feladatunk méretes.
* Továbbra is azt állítja, hogy mindhárom fronton helyt áll majd a csapata?
– Igen, a BL mellett a német bajnokságban és a Német Kupában is élen lehet végezni. Miért is ne?
* Bírják majd erővel?
– Nézzék, Mario Gomezt például azért pihentettem, mert már a Real Madridra kell tartalékolnia az erejét. Ő aztán feladhatja a Los Blancos-védelemnek a leckét.
* Bejutnak-e a BL-döntőbe?
– Erre csak annyit válaszolhatok, hogy a Real sem lehet nyugodt ellenünk.