Hibátlan napok

A leányok és a fiúk is a döntőbe jutottak a Drzonkówban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon. Sőt a lányok már a rangsoroló víváson is túl vannak, Simon megnyerte az „előszámot”.

UP-info A hétfő és keddi váltóversenyt követően két csendesebb, ám annál fontosabb nap következett Lengyelországban, egészen pontosan Drzonkówban, ahol a junior öttusa Európa-bajnokság zajlik.

farkas_martin_mosz

Farkas Martin  •  Fotó: MÖSZ

A szerdai selejtezőből Simon Sarolta, Boros Alexandra, Barta Luca és az egyéni induló Ormándi Rebeka is fináléba jutott. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány úgy fogalmazott, a lányok teljesítették a minimum célt, s ha a maximumukat hozzák a pénteki döntőben, a dobogóért harcolhatnak. Ami persze hozná magával a csapat érmét is.

A pihenőnap helyett következett a riói olimpiai szisztémája szerint a rangsoroló vívás. Simon valósággal parádézott, 27 asszót nyert meg, és a szám élén végzett. A többiek is kitettek magukért, így a csapat a második helyről várja a folytatást.

A fiúk nem akartak elmaradni a lányoktól, így mindannyian, azaz Bereczki Richárd, Strobl Krisztián, Farkas Martin és az egyéni induló Tomaschof Soma is fináléba került. Üröm az örömben, hogy Bereczki megsérült, így komoly feladatot jelent „összedrótozni” őt a döntőre.

„Jól sikerült a mai nap – kezdte értékelését Kállai. – Eredmények dolgában mindenképpen, hiszen a fiúk döntőbe jutottak, tehát a minimális elvárást teljesítették. Rossz hír számunkra, hogy Bereczki Ricsi megsérült. A bemelegítéskor még minden rendben volt, de a vívásban lábtust adott ellenfelének, és közben megsérült a combfeszítője. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy ne zavarja a versenyzésben, de egyelőre nincs pontos diagnózisunk. Azért azt fontos elmondanom, hogy így is kiválóan teljesített. Remélem, hogy a döntőre rendbe jön és nem lesz gond. Büszkék lehetünk a lányokra is, hiszen nagyon jól vívtak.”

Korábbi tudósításaink: 1. nap, 2. nap

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS