Hihetetlen: Wehrlein pontot szerzett a Manorral

F1

2016. július 3. vasárnap, 17:08

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Hatalmas sikert ért el az újonc F1-es pilóta, aki a Manor istállóval fért be a legjobb tíz közé az Osztrák Nagydíjon – az utolsó helyről jött fel, ráadásul a rajtnál majdnem mindent elrontott.

A két Mercedes ütközése, Max Verstappen második, Jenson Button hatodik helye és egyéb kiemelendő események mellett óriási eredménynek számít Pascal Wehrlein pontszerzése a Manorral – az újonc pilóta elképesztő sikert ért el a sereghajtó istállóval.

Wehrlein2

“Óriási hibát követtem el, mert rosszul álltam fel a rajtrácsra” – nyilatkozta Wehrlein a Sky-nak. “Nem számítottam erre, figyelnem kell majd a jövőben, de végül úgyis csak az eredmény a lényeg. Reméltem, hogy jól tudok ma teljesíteni, de erre azért nem gondoltam” – beszélt boldogan a sikerről az újonc.

“A második bokszkiállásnál nem voltunk túl szerencsések, mert nem jókor mentünk ki, jött a biztonsági autó és leköröztek. Én voltam a legutolsó és még az utolsó előtti is messze volt tőlem… ez még hihetetlenebbé teszi azt, hogy végül pontot tudtam szerezni. Mindenkinek köszönöm ezt, a gyárban dolgozó srácoknak is” – elevenítete fel, hogy mennyire mélyről jött vissza a hajrában.

Azt is elárulta, hogy mi volt a titok. “Azt hiszem, hogy a többiek nem számítottak arra, hogy a lágy abroncsokon negyven kört meg tudunk tenni. Tehát egy szettel többet mentünk, mint a versenytáv fele.”

Forrás: www.formula.hu – RSS