Wolff szerint esztelen volt Hamilton és Rosberg

F1

2016. július 3. vasárnap, 15:54

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Mercedes főnöke szerint nem tudja, mit fog mondani két F1-es pilótájának az újabb ütközés után – ez könnyen lehetett volna kettős kiesés, ennek pedig véget kell vetni.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg nagyot vívott egymással az Osztrák Nagydíjon, majd az utolsó körben összeütköztek – ennek a címvédő örülhetett, mert ő megnyerte a futamot, Rosberg ellenben csak negyedikként ért célba. Barcelona után újra nagy a feszültség a Mercedesnél, Toto Wolff sem volt elragadtatva a történtektől.

Wolff

“Gondok voltak a fékekkel, de nem tudtuk elmondani a versenyzőknek. Nico nagyon harcosan védekezett a végén, azt látni, hogy kis híján mindkét autónk összetörik, nem volt túl jó” – nyilakozta a Mercedes-főnök a Sky-nak. “Még nem tudom, hogy mit fogok nekik mondani, de ez könnyen lehetett volna egy kettős kiesés. Esztelen dolog volt.”

“Egykiállásos taktikán voltunk Lewisnál, mert úgy gondoltuk, hogy számára ez az a stratégia, ami futamgyőzelmet hozhat” – beszélt a taktikáról Wolff. “Váltanunk kellett két kiállásra, ez pedig Nico mögé hozta őt. Ez sajnálatos, de ilyen a versenyzés” – tette hozzá. “Olyannak tűnünk, mint egy csapat idióta és ez tiszteletlenség azzal az 1500 emberrel, aki keményen dolgozik azon, hogy összerakja az autót. Ezért ennek véget kell vetni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS