HIVATALOS: Luiz Adriano a Szpartakban folytatja

Hétfő este, röviddel a Torino elleni meccset megelőzően a klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Luiz Adriano az orosz élvonalban szereplő Szpartak Moszkva együttesében folytatja pályafutását.

Immáron hivatalos, amit eddig sejteni lehetett. Luiz Adriano másfél év után távozik Milánóból és Kelet-Európában folytatja. A 29 éves csatár a napokban átesett az orvosi vizsgálatokon és elutazott Oroszországba, ahol aláírta szerződését. A Milan hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Luiz Adriano átigazolt a Szpartak Moszkvához, azonban az átigazolási árról nem történt említés, az orosz együttes honlapján sem.

“A Milan bejelenti, hogy eladta a Szpartak Moszkvának Luiz Adriano játékjogát. A klub szeretne köszönetet mondani Luiznak a csapatnál töltött két idénye miatt, és a legjobbakat kívánja számára a karrierje hátralévő részére.” – olvasható a közlemény az acmilan.com oldalon.

Luiz Adrianóért 2015 nyarán 8 millió eurót fizetett a klub a Shakhtar Donetsknek, azonban nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket. A Milanban összesen 36 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 6 gólt és 4 gólpasszt szerzett.

Köszönünk mindent és sok sikert!

Forrás: www.acmilan.hu – RSS