Hódmezővásárhelyi álomnapok

A házigazdát és a versenyzőket is dicsérte Hargitay András felnőttkapitány a nagy sikerrel zárult hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokságot követően. A szakember szerint az ország erejét is mutatja, hogy jelesre vizsgázott a vidéki helyszín.

reb „Szó szerint minden várakozásomat felülmúlta” – jegyezte meg Hargitay András felnőttkapitány, amikor a vasárnap zárult ifjúsági úszó Európa-bajnokságról kérdeztük. Még néhány nappal a befejezést követően is nehéz elhinni, milyen szépen szerepelt a magyar válogatott, amely tucatnyi érmet, közte öt aranyat szerzett Hódmezővásárhelyen. Mindennek tükrében a szakember három-öt medáliás előzetes víziója igencsak visszafogottnak tetszik.

hargitay_andras_szaka

Hargitay András  •  Fotó: Szaka József/MÚSZ

„Először mégis arról beszélnék, mennyire jó házigazda volt a város. Gyakorlatilag nem tudtunk olyat kérni, amit ne azonnal teljesített volna. A lelátó kicsinek bizonyult a versenyzőknek, de azt óriási kivetítőkkel orvosolták. Mindenki abszolút kitett magáért, és ez már csak azért is örvendetes, mert korábban jellemzően Budapest rendezte a világversenyeket. Most viszont vidéki helyszín bizonyított, amely szerintem a sportág és elsősorban az ország fejlődését mutatja.”

Az úszás előrelépését pedig elsősorban a medencében látott teljesítmények igazolják: a három egyéni és egy váltószámban is aranyérmes Késely Ajna a maga 14 évével bőven fiatalabb a 16-17 évesek korosztályánál, de a 200 m pillangón első Milák Kristóf az egri serdülő ob-n indul a héten, azaz: lesz még ideje az ifjúságiak között is.

„Ilyen éremhalmazra tényleg nem számítottam, és külön örvendetes, hogy a legfiatalabbak szerepeltek kiemelkedően. Voltak apróbb csalódások, hiszen 400 méter vegyesen például biztosan nem arra fogadtam volna, hogy Sós Dániel és Holló Balázs ragad az előfutamban. Öröm, hogy annyira erős az úszósportunk, hogy a másik két magyar, Barta Márton és Drigán Zoltán viszont a dobogóra állhatott. Bár néhányan megriadtak a feladattól, összességében mindenki jól szerepelt, hiszen a legtöbben például megjavították az egyéni legjobbjukat.”

Hargitay az ellenfeleket is dicsérte: a hagyományosan erős brit és orosz csapat ezúttal is alkotott, az olaszok utolsó napi, hat aranyérmes teljesítménye mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A spanyolok kisebb létszámban képviseltették magukat, viszont az egyikük, Hugo Gonzalez De Oliveira kiemelkedett. Mint ismert, a fiú megnyerte a 400 m vegyest, 200 m vegyesen viszont kizárták, akárcsak az egy évvel ezelőtti ifjúsági világbajnokságon. „Ha megtanul szabályosan úszni, még nagyon sok borsot törhet az orrunk alá.”

A szakember úgy érzi, sikeres volt, hogy a juniorvébéhez igazodva bővítették a korosztályokat, így a leányok és a fiúk mezőnyében is több évjárat képviselői indulhattak, mint korábban. Nagy űrt érez ugyanakkor az ifjúsági és a felnőttkorosztály között.

kesely_ajna_hodme08_musz

Késely Ajna lehet a következő rendhagyó úszó?  •  Forrás: MÚSZ

„Gyurta Dániel és Egerszegi Krisztina tulajdonképpen a deviáns, hiszen kiugróan fiatalon voltak képesek a legjobbak között teljesíteni. Bár vannak még példák, összességében az a ritkább. A fiataloknak nagyon nehéz átlépni a felnőttek közé, évekig talán szóba sem jön az, hogy eljussanak világversenyre, és közben a motivációjukat vesztik. El tudnék képzelni valamilyen korosztályt a szakadék áthidalására, hiszen az volna az érdekünk, hogy minél több fiatalt tartsunk meg a sportágban. Azt azonban nem tudom, hogyan gondolkodnak erről a világban.”

Az ifjúsági Európa-bajnokság hazai „kiscsillagai” közül többen az olimpián is indulhatnak. Hargitay nem felejti el leszögezni, egyrészt nekik az ifjúsági Eb volt a legfontosabb verseny az idén, másrészt az ötkarikás szereplés saját jogán ez „csak” Késely Ajnának sikerült, ő úszott A szinteket, a többiek a B szint és a váltó révén kaphatnak lehetőséget.

„Sosem felejtem el, amikor az 1972-es olimpia előtt részt vehettem az amerikai bajnokságon. Meggyőződésem, ha nem indulok ott, nem leszek bronzérmes Münchenben. Továbbmegyek, ha másutt szerepelek, és megszokom a forgatagot, a nagy verseny hangulatát, felkészültebben szerepelhettem volna a játékokon. Éppen ezért igyekeztünk lehetőséget adni az egészen fiataloknak, mint Márton Richárd vagy Holló Balázs, hogy a váltóban szerepelve tapasztalatot szerezzenek, s az élményekből tanulva később rutinosabban álljanak rajthoz.”

A korábbi cikkeinket itt olvashatja: előzetesszerdai tudósításcsütörtöki tudósításpénteki tudósítás, szombati tudósítás, vasárnapi tudósítás

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS