Kezdődik!

A ma délután öt órakor kezdődő állatorvosi felvezetéssel hivatalosan is megkezdődik a sorozatban ötödik CSIO ***-W nemzetközi díjugrató verseny a Nemzeti Lovardában.

A húsz országból útnak indult versenyezők kedd délelőtt óta folyamatosan érkeznek a verseny helyszínére. A város közepén elhelyezkedő lovardát nem mindenkinek sikerült könnyen megtalálni,
volt olyan csapat, aki taxis felvezetést vett igénybe. Főleg az éjszaka állította kihívások elé az érkeztetésben segítő, tapasztalt önkénteseket, hiszen a forró időjárási körülmények és a városi
forgalom elől legtöbben a késő esti és hajnali órákat választották az utazásra.

Lassan mindenki elfoglalja a számára kijelölt istállót és a Longines által biztosított versenyiroda nyitva áll a lovasok regisztrációja előtt. A versenypálya körül felépültek a lelátók és a kibővített VIP szektor is készen áll a vendégek fogadására. Délután felkerülnek a nemzetek zászlói a zászlórudakra, hogy négy napon keresztül emeljék a nemzetközi verseny hangulatát.

A Nemzeti Lovarda újra versenypompában díszeleg, aki csak a hétköznapokból ismeri, meglepődik most, ha belép.

11760337 850952365001086 1990579859145666202 n

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS