Hol vagytok, fiatalok?

Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának befejezése után szemügyre vettük, mennyi játéklehetőséget kaptak az életkoruk alapján még az utánpótlás-válogatottakban számításba vehető játékosok. Mindössze négy olyat találtunk, aki legalább az aktív rotáció tagja a klubjában.

Lakner Gábor Véget ért az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakasza, mi pedig szemügyre vettük, mennyi játéklehetőséget kaptak a 26 forduló alatt a fiatal játékosok. Fontos leszögezni, hogy írásunkban csupán azokkal a húsz éven aluli kosárlabdázókkal foglalkozunk, akik az életkoruk alapján még számításba vehetők valamelyik korosztályos válogatottban.

Az alapszakaszgyőztes Szolnoki Olajban két fiatal kapott lehetőséget, egyikük az U20-as válogatottal tavaly B divíziós bronzérmet nyerő Peringer Balázs, aki még idén is tagja lehet a nemzeti csapatnak. A huszadik születésnapját ünneplő center 8 mérkőzésen játszott, de átlagban csak 3,5 percet töltött a pályán. Kovács Gábornak (17) 9 meccs és 4,3 perc jutott átlagban, így elmondhatjuk, nem a fiataljai repítették az élre a szolnokiakat.

A második helyezett Atomerőműben Gulyás Milán (17) és Meixner Márk (19) összesen kapott négy mérkőzést, előbbi háromszor, utóbbi egyszer léphetett pályára. Gulyás 9 percet átlagolt, a MAFC ellen debütáló Meixnernek három perc jutott eddig élvonalban.

Az alapszakasz harmadik helyére befutó ZTE együttesében Olasz Ádám (19) két, míg Kis Raul (19) négy mérkőzésen húzhatta magára a kék mezt az NB I/A-ban. Mindketten 2,5 percet töltöttek átlagban a pályán, azaz jobbára csak beleszagolhattak az élvonal légkörébe.

filipovics_marko

Filipovics Márkó a tavaly U20-as B divíziós Eb-n

Az Alba Fehérvár együttesében az Egyesült Államokból hazatérő Filipovics Márkó (19) képviseli a fiatalságot. A szolnoki Peringerhez hasonlóan ő is élvezheti a tavalyi U20-as siker gyümölcsét, ugyanis szereplhet a finnországi A divíziós Eb-n. A tengerentúlon hármas posztra átképzett játékos 12 meccsen 6,6 percet átlagolt, amitől meghatározó embernek még nem nevezhetjük, de a rotáció tagjának már igen.

Körmenden Németh Ákost (17) és Molnár Leventét (17) 4-4 mérkőzésen vetették be, előbbi 4,1, utóbbi 2,3 perce átlaggal rendelkezik. Ők is kóstolgatják még a felnőttbajnokság légkörét, de bőven van még idejük.

A Falco KC előszeretettel dobja mélyvízbe saját nevelésű játékosait, Hódi Patrik (19) például aktív tagja a rotációnak, 18 mérkőzésen is számításba vették, átlagban 7,3 perc erejéig. Bagó Martin (19) 8 mérkőzésen 1,9 percet átlagolt, míg az édesapja nyomdokain haladó Kovács Bence (19), Durázi Krisztoferhez (17) hasonlóan, 7 meccset kapott. Előbbi 4,3, utóbbi 2,9 perces átlaggal bír. Jegyezzük meg, hogy Szombathelyen szerepel a legtöbb olyan húszéves játékos, aki csak hajszál híján nem felel meg az írásunk elején jelzett kritériumnak.

Kaposváron epizódszerep jutott a két fiatalnak, Kocsis Zalán (17) 4 meccsen 1,4 percet, míg Bogdán Benedek (18) 2 meccsen 1,5 percet átlagolt.

A PVSK együttesében Antóni Csanád (19) egyértelmű tagja a rotációnak, mindössze egyetlen bajnokiról hiányzott. 25 meccsen 10,4 perces játékidejével kiemelkedik a fiatalok közül. Demeter Attila (19) 11 meccsen 7,9 percet, Popgyákunik Balázs (19) 7 meccsen 1,7 percet, míg Krnjajski Borisz 4 meccsen 1,8 percet töltött átlagban a pályán.

A Szedeák együttesében öt fiatal is lehetőséget kapott, de összesen csak 15 mérkőzés jutott nekik. A kép persze csalóka, hiszen Vágvölgyi Ákos (19) alig két hónapja épült fel súlyos sérüléséből, egészségesen neki jóval nagyobb szerep jutott volna, mint a 6 mérkőzésen jegyzett 1,3 perces átlag. Mike János (20) 5 meccsen 5,6 perces átlagot szorgoskodott össze. Meleg Károlynak (20) két, míg Perényi Domonkosnak (18) és Csányi Dávidnak (18) egy-egy mérkőzésen jutott egy-egy perc.

Mócsán Bálint

Mócsán Bálint a mérkőzések több mint felét pályán tölti

A MAFC együttesében Mócsán Bálintról (19) kijelenhetjük, hogy alapember. Valamennyi fordulóban pályára lépett, ebből nyolcszor kezdőként. A 22,9 perces átlagán ugyan dobott egy kicsit a négyszeri hosszabbítást követően megnyert, Nyíregyháza elleni maratoni összecsapás, de semmiképpen nem torzítja el a mutatót. Mérkőzésenként nyolc pontot szorgoskodott össze, a 37 százalékos mezőnymutatója pedig nyilván még javul. Pápai Máté (17) is kapott 10 mérkőzést, azokon átlagban 4,5 percet, míg Szanyi Róbert (16) elmondhatja magáról, hogy bemutatkozott az élvonalban.

Nyíregyházán Fazekas Csaba (16) az egyetlen fiatal, 9 mérkőzésen egyperces átlaggal bír, de fegyvertény, hogy ennyi idősen rendre bekerül a meccskeretbe. Jászberényben Buzsáki Bence (19) a hírmondó, 3 meccsen 1,3 perces átlaggal. A Sopron és a Kecskemét nem véletlenül maradt ki a felsorolásból, a két csapatban nem lépett pályára húsz éven aluli kosaras az alapszakaszban.

Összességében a helyzet nem túl rózsás, hiszen mindössze Mócsán, Antóni, Hódi és Filipovics tölt be nagyobb szerepet a csapatában, többen pedig alig néhány találkozóval kerültek fel a listára. Nyilván maguk a játékosok tehetnek a legtöbbet azért, hogy több időt töltsenek a pályán, de amíg az eredménykényszer miatt tömve lesznek légiósokkal az élvonalbeli együttesek, addig jelentős előrelépés nem várható.

Marad tehát az NB I/B, az NB II vagy az U20-as bajnokság, és a reménykedés, hogy a folyamatosan javuló körülmények között dolgozó utánpótlásedzők egyre több olyan fiatalt nevelnek fel, akiket egyszerűen nem lehet kihagyni a csapatból.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS