Hónapokig doppingolt a csaló kerékpározó sztárt alakító színész

2015.09.15 08:51 | Egyéb sportok

Hamarosan bemutatják a “The Program” című filmet, amely Lance Armstrong életéről szól. A főszereplő Ben Foster Torontóban őszintén beszélt az alkotásról.

A sztár szerint ez a film lehet munkássága főműve. Ben Foster elárulta: mindent bevetett, hogy igazán élethűen vigye a vászonra a világ egyik legellentmondásosabb sportolójának eddigi életét.

– Azt szerettem volna elérni, hogy kívül-belül úgy érezzek, mint a főhős, aki a gyilkos kórt legyőzve nem egyszer jött vissza a halálból, majd amikor életben maradt, visszakerült a kerékpársport trónjára! Ő egy sztár, egy ikon, egy klasszis, és egy csaló. Kőkemény döntés volt, de csak úgy érhettem el, hogy mindez átjöjjön a vásznon, hogy én is teljesítménynövelő szereket szedtem. Nem árulom el a doppingszerek nevét, de annyit azért elmondhatok, hogy egyetlen kollégámnak sem ajánlom, hogy ilyet csináljon, mint én a forgatás alatti hónapokban. Ezek a szerek ugyanis nem csak a testre hatnak, hanem mentálisan is “átformálnak”. A testem már rendben van, de “belül” még mindig érzem a dopping hatását – árulta el a The Guardiannak a Torontói Filmfesztiválon Ben Foster.

A “The Program” című film az amerikai kerékpározó klasszis, Lance Armstrong életéről szól. A legendás texasi bringás 1996-ban legyőzte a rákot, és pályafutása során hétszer tudott diadalmaskodni a világ leghíresebb viadalán, a Tour de France-on. 2012-ben aztán “robbant a bomba”: a klasszis doppingolt, a nemzetközi szövetség pedig a sztár valamennyi címét elvette. Armstrong egy évvel később az Oprah Winfreynek adott interjújában bevallotta: élete során valóban rengetegszer nyúlt tiltott szerhez.

A Stephen Frears által rendezett várva várt alkotás hamarosan a mozikba kerül, és nem titok: a film készítői vaskos dollár milliókat remélnek a bevételekből.

Forrás: www.samsungsport.hu – Sportbulvár – RSS