Honda jövője kétséges a Milannál

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a következő néhány hónap eseményei fognak dönteni Keisuke Honda jövőjéről. A japán válogatott középpályás sorsa a leendő edző kilététől függ elsősorban.

Amint a sportnapilap arról beszámolt, Honda és menedzsere a szezon végén fognak tárgyalóasztalhoz ülni, hogy megvitassák a japán játékos jövőjét. A Milan 10-esének szerződéséből alig több mint 1 év maradt hátra, így hamarosan döntést kell hozni. Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója várhatóan személyesen fog egyeztetni Hondával, és igyekeznek majd kölcsönösen előnyös megállapodásra jutni.

A vezetőség állítólag a szezon végén szeretne szerződéshosszabbítási ajánlatot kínálni Hondának.

Ugyanakkor az újság azt is kiemeli, hogy az irányító jövője nagyban függ a leendő edző személyétől, ugyanis amennyiben nem Sinisa Mihajlovic marad a csapat trénere, úgy könnyen elképzelhető, hogy a japán játékosnak nem lesz jövője a csapatnál.

A Gazzetta emellett lehetőségként említi, hogy a Milan a nyáron megpróbálhat jelentős profitra szert tenni a japán értékesítésével, akit a piros-feketék pár évvel ezelőtt ingyen igazoltak a CSZKA Moszkva együttesétől.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS