Hosi még nem zárta ki, hogy válogatott legyen

Az Eger honlapjának adott interjúban beszélt a válogatottságról is, de szóba került a család, és az is, mikor akasztja szögre a sapkát.

Egy remek interjút készítettek olimpiai bajnokunkkal, ahol Hosnyánszky Norbert a válogatottságról a következőképp vélekedett: azt mondtam a kapitánynak, hogy ha kellek, jövök. Nem csinálok belőle hiúsági kérdést, ha egy órával az indulás előtt szólnak, akkor is ott leszek – mondta Hosi az egri klub oldalán.

Arról, hogy mikor fejezi be elmondta, úgy gondolom, hogy ezen a szinten még lehet két- három évem. Mint ahogy említettem, amíg vezér tudok lenni. Nincs baj a motivációmmal, amíg szívesen csinálom, amíg örömet okoz. Egyszerűen szeretem ezt a játékot… – fejezte be.

Hosi most 35 éves, és mi reméljük, sokáig csodálhatjuk csuklóját a vízben.

Fotó: egri vízilabda

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS