
Matthias Sammer szólalt meg a Kroos-ügyben.
Az elmúlt napokban egyre inkább felerősödtek azok a hangok, melyek Kroos eligazolását vetítették előre. Először amiatt, mert állítólag az első szerződésajánlatot nem fogadta el, majd amiatt, hogy az ügynöke meghívta a Mönchengladbach elleni bajnoki mérkőzésre a Manchester United menedzserét, David Moyest. Most Sammer igyekezett lehűteni a kedélyeket valamelyest.
„Hosszabbítani akarunk” – jelentette ki határozottan Matthias Sammer, a Bayern sportigazgatója. Majd hozzátette, egyetért Uli Hoeneß-szel, „a Bayern nem eladni, hanem venni szokott játékost.”
Mindazonáltal tiszta sor, hogy a hosszabbításról folyó tárgyalások döcögősebbek, mint szoktak lenni, talán az is erre utal, hogy Kroos a Stuttgart ellen meglehetősen nehezen viselte azt, hogy Guardiola lecserélte – bár utólag elnézést kért. „Nem egy egyszerű történet” – ismerte el Sammer is. „Ebben a pillanatban nem lehet megmondani, hogy 80:20, vagy 70:30 az esélye annak, hogy hosszabbít” – folytatta a sportigazgató.
Karl-Heinz Rummenigge is szeretné, ha pont kerülne az ügy végére. „Remélem, hogy meg tudunk állapodni Tonival. Ő olyan játékos, akit egyértelműen meg akarunk tartani. Most meg kell néznünk, vajon tudunk-e olyan szerződést ajánlani Toninak, ami végső soron neki és nekünk is megfelel” – mondta a klub gazdasági társaságának elnöke.
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.






