Hosszú a legjobb idővel döntős 400 méter vegyesen, Jakabos 13.

2016riohosszu01

A szám háromszoros világbajnoka, Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a döntőbe 400 méter vegyesen a riói olimpia első, szombati versenynapján, míg a másik magyar, Jakabos Zsuzsanna 13. lett az előfutamokban.

2016riohosszu01

Fotó: MTI

A Vasas világklasszis versenyzője kétséget sem hagyott afelől, hogy a szám egyeduralkodója, az utolsó 100 méter előtt jóval a világcsúcs-részidőn belül tempózott, de gyorson már kiengedett, így 4:28.58 perccel csapott célba, amivel megdöntötte saját országos és Európa-csúcsát, egyúttal mindössze 15 századdal maradt el a kínai Je Si-vennek a londoni ötkarikás játékokon elért világrekordjától. Hosszú, aki futama után egyetlen újságírónak sem állt meg, eddigi – idén márciusban elért – egyéni legjobbján 1.31 másodpercet javított.

Jakabos honfitársával együtt úszott a legerősebb futamban, amelyben 4:38.52 perccel hatodikként csapott célba.

“Tizenkettedik idő az enyém az idei ranglistán, a nevezések alapján pedig még hátrébb vagyok. Ugyanakkor bíztam abban, hogy gyorsabb leszek. Közben azt éreztem, hogy valóban jobban megy, de végül megint hiányzott másfél másodperc. Az élet megy tovább, koncentrálok a következő számokra” – mondta Jakabos.
A szám nyolcas döntőjét – Hosszú részvételével – közép-európai idő szerint vasárnap 3.45-kor rendezik.

Ami a további magyar érdekeltségeket illei. Gyurta Danira szétúszás várt vonlna, de visszalépett a 100 méter mell további közdelmeitől. A legerősebb előfutamban a brit Adam Peaty 57.55 másodperces idejével saját világcsúcsát 37 századdal megjavította.

A szám rövidpályás világbajnoka, Bernek Péter 21., míg a másik magyar induló, Kis Gergő 38. lett a 400 méter gyors előfutamában, így egyikük sem jutott a nyolcas döntőbe. Szilágyi Lilána elődöntős 100 pillangón, míg Gyurta Gergely 11., kétszeres Európa-bajnokaként Verrasztó Dávid 12. lett 400 méter vegyesen.

MTI / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS