Hosszú Katinka megnyerte az első, európai szakaszt az úszók világkupa-sorozatában

A kazanyi világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen arany-, 200 méter háton bronzérmes Hosszú a vk első állomásán, Moszkvában és a múlt hétvégén, a franciaországi Chartres-ban is négy számban győzött, így nagy fölénnyel vezeti az összetett pontversenyt

Az idei világkupában az európai, az ázsiai és a közel-keleti “részgyőztesek” fejenként 50 ezer dollárt (13,9 millió forint) kapnak, s egészen a pontverseny hatodik helyezettjéig jár a plusz pénz: a másodiknak 35, a harmadiknak 30, a negyediknek 20, az ötödiknek 10, a hatodiknak pedig 5 ezer dollár jut. Hosszú Katinka 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is diadalmaskodott összetettben, s minden esélye megvan arra, hogy a hölgyeknél idén is az övé legyen a 100 ezres fődíj.

katinka_franciaFotó: swimswam.com

Az egyes versenyhelyszíneken külön-külön dotálja a FINA a dobogósokat mind a 32 – 16 női és 16 férfi – egyéni számban. Aki győz, az aranyérem mellett 1500 dollárra is jogosult, az ezüstérmes 1000, a bronzérmes pedig 500 dollárt tehet zsebre.

hosszúcsekkKatinka boldogan pózol a csekkel, melyre rosszul írták fel a nevét / Fotó: facebook

A 2015-ös világkupa-sorozatot a korábbi évekétől eltérően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rendezik, éppen azért, hogy a versenyeken kvalifikációt lehessen szerezni a jövő évi, riói olimpiára.

A jelenlegi állás:

Férfiak:

1. Chad Le Clos (dél-afrikai)                                                                             60 pont
2. Cameron Van der Burgh (dél-afrikai)                                                        48 pont
3. Nicolas Fink (amerikai)                                                                                39 pont   

Nők:

1. Hosszú Katinka                                                                                               81 pont
2. Emily Seebohm (ausztrál)                                                                            54 pont
3. Natalie Coughlin (amerikai)                                                                         39 pont

A 2015-ös világkupa további állomásai:

szeptember 25-26.: Hongkong
szeptember 29-30.: Peking
október 3-4.: Szingapúr
október 28-29.: Tokió
november 2-3.: Doha
november 6-7.: Dubaj

N.V.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS