Hosszú Katinkának az európai szakaszgyőzelem plusz 50 ezer dollárt ért

hosszu_01

A Chartres-ban, Berlinben és az elmúlt hétvégén Moszkvában is a legjobb összteljesítményt nyújtó Hosszú Katinka plusz 50 ezer dollárt is kiérdemelt azzal, hogy a rövidpályás úszó világkupa első etapját, a három állomásból álló európai szakaszt megnyerte.hosszu_01

A Rióban háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség által összesen több mint két millió dollárral dotált, kilenc viadal alkotta sorozatban eddig remekelt: a franciaországi, a németországi és az oroszországi versenyen is a legtöbb pontot gyűjtötte úgy, hogy mindhárom helyszínen hét számban végzett az élen. A dobogós helyezéseket és világcsúcsokat minden vk-állomáson díjazó szisztémának köszönhetően Hosszú toronymagasan vezeti a ponttáblázatot, s a pénzdíjak listáját is, amelyen a moszkvai szakaszgyőzelemért járó 50 ezerrel együtt immár 91 és fél ezer dollárral áll az élen.

Hosszú Katinka 2012 óta minden évben a legjobbnak bizonyult összesítésben is, amiért eleve 100 ezer dolláros különprémium jár, és a FINA beszámolója külön kitér rá, hogy már most is olyan tetemes az előnye, hogy sorozatban ötödször is ő végezhet az első helyen.

A három állomást követő FINA-lajstromban további két magyar neve bukkan még fel: a nőknél a 8000 dollárral Jakabos Zsuzsanna a nyolcadik, a férfiaknál pedig 27. eddigi 1000 dolláros keresményével a csak egy viadalon indult Mészáros Márk.

A férfimezőny éllovasa a világcsúcsokat is úszott orosz Vlagyimir Morozov 88 500 dollárral.

A 25 méteres medencében zajló világkupa-sorozat a hónap végén folytatódik, a második szakasz első színhelye Peking lesz szeptember 30-án és október elsején, majd Dubaj (október 4-5.) és Doha (október 8-9.) következik. A zárószakaszban még Szingapúrban (október 21-22.), Tokióban (október 25-26.) és Hongkongban (október 29-30.) rendeznek versenyt.

A pontverseny állása:
nők:
1. Hosszú Katinka 366 pont
2. Jeanette Ottesen (dán) 141
3. Julija Jefimova (orosz) 120
…8. Jakabos Zsuzsanna 78

férfiak:
1. Vlagyimir Morozov (orosz) 226 pont
2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 192
3. Philip Heintz (német) 138
..25. Mészáros Márk 9

A három állomáson a legtöbb pénzt keresők élcsoportja:

nők:
1. Hosszú 91 500 dollárt
2. Ottesen 52 500
3. Jefimova 43 750
…8. Jakabos 8000

férfiak:
1. Morozov 88 500 dollár
2. Le Clos 51 000
3. Heintz 46 000
…27. Mészáros 1000

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS