Hullámok tetején

Érdi Mária meggyőző fölénnyel utasította maga mögé ellenfeleit a kanadai U19-es Laser Radial világbajnokságon, miközben Vadnai Benjámin bronzérmet szerzett a hollandiai U21-es Laser Standard vb-n, öccse, Jonatán pedig ötödik lett a 155 hajót felvonultató mezőnyben. A vitorlázás az új magyar sikersportág? A szakember szerint erről szó nincs.

Pusztai Viola Ha megkérnénk az utca emberét, hogy soroljon fel magyar sikersportágakat, nagy valószínűséggel a vitorlázás nem lenne közöttük. Pedig Magyarországnak még olimpiai bronzérme is van a repülő hollandi osztályban: Moszkvából a Detre-fivérek, Szabolcs és Zsolt révén. Igaz, annak már harmincöt éve.

A legutóbbi, londoni olimpián három versenyző képviselte a magyar színeket, Rióba eddig a finn hajóosztályban szereplő Berecz Zsombor váltotta meg a repülőjegyét, míg a Laser Standard hajóosztályban Tomai Balázs szerzett kvótát Magyarországnak. Neki az indulásért még meg kell küzdenie az utánpótláskorú Vadnai-testvérekkel, Benjáminnal és Jonatánnal.

A győzelmek ellenére akad bőven tennivaló a sportágban Fotó: Tóth Boogie

A győzelmek ellenére akad bőven tennivaló a sportágban  •  Fotó: Tóth Boogie

A tizenkilenc éves Benjámin és a tizenhét éves Jonatán a Laser Radial hajóosztályban versenyezve egyaránt felért a csúcsra: korosztálya világbajnoka lett. Jelenleg már mindketten a felnőtt-hajóosztályban, azaz a Laser Standardban versenyeznek, legutóbb a hollandiai U21-es vb-n értek el sikereket: Benjámin bronzérmes lett, Jonatán az ötödik helyen végzett az összesítésben.

Mindeközben a tizenhét éves Érdi Mária a kanadai Kingstonban rendezett U19-es Laser Radial világbajnokságon utasította maga mögé a mezőnyt. Tavaly az U17-esek között is ő bizonyult a legjobbnak, pedig csak három éve kezdett vitorlázni. Az idén az ifjúsági Európa-bajnoki címet is bezsebelte, novemberben pedig a felnőtt világbajnokságon próbálja meg a riói kvótaszerzést.

Mindez biztatóan hangzik, de vajon a fiatalok sikerei valós képet adnak-e a magyar vitorlázás utánpótlásának helyzetéről? – tettük fel a kérdést Eszes Tamásnak, Érdi Mária edzőjének, aki korábban Laser Standard hajóosztályban két olimpián is szerepelt.

– Noha a Laser hajóosztály utánpótlásában garantált a versenyhelyzet, az országos bajnokságon a fiúk között harmincan-negyvenen is indulnak, a sportág hazai hátországa egyáltalán nincs jó helyzetben – így a válasz. − Vannak szép eredmények, de ha megfigyeljük, akkor azokat mindig ugyanaz a három versenyző szállítja. Érdi Mária és a Vadnai-testvérek helyzete hasonló. A szülők mögöttük állnak, segítik a karrierjüket a kezdetektől, átlendítik őket a nehezebb napokon. Folyamatosan külföldön készülnek, tengeren, megfelelő edzőpartnerekkel, ideális körülmények között. Hogy csak a saját példánkat említsem: Mári útját a SailCoach nevű nemzetközi szervezet egyengeti, amely kimondottan a Laser hajóosztály utánpótlásával foglalkozik. Rendszeresen járunk nemzetközi versenyekre, Tóth Mátyás személyében külön fizikai tréner felügyeli a felkészülését és rendelkezésére áll sportpszichológus is.

Az edző a 7–15 évesek hajóosztályában, az Optimistben tud csupán példát mondani arra, hogy a szülők külföldre edzőtáborokba, illetve versenyekre viszik a gyerekeiket. Kérdés, kitart-e a lendület addig, míg ifjúsági korúakká, esetleg olimpikonokká válnak.

11013478_718224708309002_3307396162325136875_n

Érdi Mária és edzője, Eszes Tamás  •  Fotó: Tóth Boogie

– A vitorlázás rengeteg pénzbe kerül, és nem olyan sportág, mint a tenisz, hogy idővel a versenyeken vissza lehet nyerni a befektetett összeget – mondja Eszes. – A szülőknek mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe, ha azt akarják, hogy nemzetközi sikereket érjenek el a gyerekeik. Évente három-négy millió forintba biztosan belekerül a versenyeztetésük. És mind nehezebb lesz az ifjúságiak között jó eredményeket elérni, főleg az olimpia számokban, amelyek egyre inkább professzionalizálódnak. Az utánpótlás és az olimpiai élmezőny között óriási a szakadék; aki ifjúsági világbajnokként indul a felnőttek között, annak bizony szembesülnie kell azzal, hogy biztosan a résztvevők második felében találja magát. Ezt csak úgy lehet ledolgozni, ha a fiatalok már ifikként annyi és olyan jellegű munkát végeznek, mint a nagyok.

Az eredményesebb versenyzőket a szövetség, illetve az adott osztályszövetség is támogatja anyagilag, de a szponzorok, az utánpótlás versenyeztetését segítő cégek révén pénzhez lehet jutni. Azokban az országokban, amelyeknek komoly korosztályos programjaik vannak, a vitorlázók csak akkor részesülhetnek a szövetségi támogatásból, ha a világ- és Európa-bajnokságon mezőny első ötödében szerepelnek.

– Magyarországon leginkább az összefogás hiányzik, a fiatalokkal sokkal többet lehetne dolgozni több közös akarattal – állapítja meg az edző. − De az is igaz: lehet valaki bármilyen tehetséges, ha nincs benne kellő kitartás, sosem válik nagy sportolóvá.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS