Hullott az aranyeső

Aranyesőt hozott az Olimpiai Reménységek Versenyének szombat délutáni programja. A magyar válogatott az 1000 méteres döntőkben a 13 aranyérem mellé szerzett még hat ezüstöt és egy bronzérmet is. A Dunaferr 17 éves kenusa, Slihoczki Ádám eddig egymaga nyert négy arany- és egy ezüstérmet.

MKKSZ A szombat délutáni 1000 méteres döntők az egyesek küzdelmeivel indultak, ahol a házigazdák a délelőtthöz hasonlóan meggyőző teljesítménnyel rukkoltak elő. A tizenkét egyéni számból hétszer magyar versenyző állhatott a dobogó legfelső fokára. Az alaphangot rögtön az első döntőben az 1999-es születésű kajakos, Varga Ádám adta meg, aki egyedüli magyarként hagyta maga mögött az egész mezőnyt.

A délután legfölényesebb győzelmét Bragato Giada mutatta be a 17 éves kenus lányok között. A Tiszaújvárosi KKSE kiválósága több mint tíz másodperccel bizonyult jobbnak a második helyezett horvát Vanesa Totnál, és megszerezte a magyar csapat tizedik aranyérmét Szegeden.

A 2000-es korosztály lányainál egyesben a szombat a Nagyok napja volt. K–1 1000 méteren előbb Nagy Viktória Fruzsina hagyta maga mögött szlovák és dán riválisát, majd néhány perccel később C–1-ben Nagy Bianka a pénteki 200 méteres sikere után a leghosszabb távon gyűjtötte be saját maga második aranyérmét.

kajak_negyes

Huszonegy aranyéremnél járnak a magyarok Szegeden  •  Forrás: MKKSZ

A 15 éves kajakosok döntőiben négy magyar állt rajthoz, és mindannyian érmet szereztek. Elsőként a fiúknál Opauszky Márk nyert aranyat, miután nagy csatában legyőzte a cseh Tomas Sobiseket, míg a harmadik helyre Redl András Vilmos hozta be a magyar hajót. A lányoknál kettős hazai siker született. Csikós Zsóka a pénteki bronzérme mellé ezúttal gyűjtött egy aranyat is, míg Fekete Viktória bemutatkozásként ezüstéremmel gazdagodott.

Ugyancsak a legfiatalabbak kenusoknál ért fel a csúcsra a délelőtt egészen kitűnően versenyző Molnár Csenge, aki sikerével harmincra növelte a magyar érmek számát.

A párosok első döntőjében a Lukács István, Obert Ákos kajakduó kiélezett küzdelemben újabb aranyat hozott az 1999-es korosztályban, két tizeddel felülmúlva a csehek hajóját.

„Nagyon összpontosítottunk a versenyre, egész héten itt voltunk, készültünk, gyakoroltunk. Elsősorban az iramra építettük a távot. A rajtunk nem sikerült annyira jól, de feljöttünk ötszáznál, utána pedig volt erőnk robbantani háromszáznál és százötvennél, és aztán már sikerült beérni elsőnek” – mondta Lukács István, a Gödi SE friss aranyérmese.

A legidősebb kajakos lányoknál az egyre népesebb közönség kétszeresen örülhetett. A legfényesebb érem Szendy Lilla Katalin és Gamsjager Lisa-Maria nyakába került, de a dobogó második fokára felálló Tóth Dominika, Biben Karina Klaudia kettős sem lehetett elégedetlen a helyezéssel.

„Bár nem erre a távra készültünk, hanem az ötszázra, örülök, hogy ebből is ki tudtuk hozni a maximumot – mondta Szendy Lilla Katalin. – Szerintem most kipihenjük az ezer métert, és vasárnap újult erővel tudunk odaállni az ötszázra. Ha azt a pályát is így fel tudjuk építeni, akkor ott is győzhetünk.”

A nap végén a kenusok halmozták a sikereket. Bragato Giada is másodszor állhatott Szegeden a dobogó tetején, ezúttal Szigethy Virág párjaként, míg a nap tizenkettedik, összességében pedig a huszadik magyar aranyát a 16 éves kenu párosoknál a Kocsis Ádám, Zombori Dominik összetételű magyar egység érte el.

A 17 évesek között a magyar csapat két „éremhalmozója” diadalmaskodott. A Slihoczki Ádám, Szőke Attila kenu páros a pénteki 200 méteres C–2 és C–4 sikere után 1000 méteren sem hagyott nyitott kérdéseket. A Dunaferr és a Lágymányos sportolója először párosban ünnepelhetett győzelmet, majd – pénteki teljesítményüket megismételve – a nap utolsó döntőjében, Kállai Róbert Gidával és Zombori Csongorral kiegészülve a négyesek között sem találtak legyőzőre. A Slihoczki, Szőke kettős négy-négy aranyérmet ért el, amivel a magyar csapat legsikeresebb tagjai.

„Nem gondoltam arra, hogy én lehetek a viadal legeredményesebb versenyzője, már az nagy öröm, hogy itt lehetek, és ennyi mindent elértünk a párommal, Szőke Attilával együtt. Az utolsó napon még szeretnénk megnyerni az ötszáz párost, és akkor teljesen elégedetten mehetek haza” – mondta Slihoczki.

Ezüstérmekből sem volt hiány szombaton a Maty-éren. A sort Slihoczki nyitotta. A Dunaferr kenusa a 17 éves egyéni kenusoknál érte el a második helyet. Az egy évvel fiatalabb kajakos fiúknál Kós Tibor Benedek fél másodperccel kapott ki a kirobbanó formában lévő dán Rasmus Knudsentől. Kicsit kevesebbel maradt alul Kállai Róbert Gida ugyanebben a korosztályban a kenusoknál a szlovák színekben versenyző Koczkás Dávidtól.

A 15 éves C–1-esek küzdelmeiben a dunaújvárosi Kollár Kristóf is a dobogó második fokára állhatott, jelentős előnnyel a harmadik helyezett német Timo Schröder előtt. A számot a japán Riku Jonemicu nyerte meg.

A magyar válogatott két nap után 21 arany-, 11 ezüst- és 5 bronzéremmel toronymagasan vezet az éremtáblázaton. Az Olimpiai Reménységek Versenye vasárnap az 500 méteres táv küzdelmeivel fejeződik be.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS