Hungaroring – Frissített pályaadatok

Technikai igénybevétel

circuitdata

Források: FIA, Pirelli, Brembo, McLaren, saját mérések és becslések

* Közepesen megtankolt autóval, padlógázas kanyarok nélkül

A jubileumi Magyar Nagydíj hétvégéjének első két napján az elmúlt hetekben megszokott forróság várható 35-37°C-os levegőhőmérséklettel, ám vasárnapra várhatóan jelentősen lehűl majd az idő, és „csupán” 27-29°C, ill. kisebb felhősödés valószínű. Viharokra főleg pénteken és – kisebb eséllyel – vasárnap van kilátás.

A vonalvezetés kritikus pontjai

 circuitmap2

1-es kanyar – jó előzési lehetőség

A pálya legkedveltebb előzési pontja a célegyenes végi első féktáv, valójában azonban még itt is kiugró tempókülönbségre van szükség a pozíciószerzéshez. (Ezt a legjobban eltérő gumistratégiával lehet megteremteni.) A legtöbb esetben, ha a védekező fél mindent jól csinál az utolsó kanyarban, akkor szinte már nyert ügye is van. Ami kétségkívül hektikusnak ígérkezik, az a rajt – a rajtvonaltól az első féktávig tartó távolság a hatodik leghosszabb a szezonban.

2-es kanyar – különösen nehéz kanyar

A 2-es forduló fonákja az, hogy az itt amúgy is enyhén lankás pálya épp a kanyarbejáratnál kezd el meredekebben lejteni, ami miatt az autó általában roppant makacsul elkezdi kifelé tolni az orrát (alulkormányzottá válik). A még mindig igen hepe-hupás útfelület szintén nem segít. A közvetítések során egyébként jellemzően itt látni a legtöbb elfékezést, mégpedig a terheletlenné váló bal első gumin. Az sem ritka, hogy az első kanyarban megkezdett pozícióharcok egészen idáig folytatódnak.

4-es kanyar – különösen nehéz kanyar

Ez egy újabb vezetéstechnikailag nagy kihívást jelentő hajlat (jó néhány pilóta kedvence), ill. alternatív előzési lehetőség is egyben. A 4-es kanyar a domb teteje felé helyezkedik el, ezért a fékezés pontnál, valamint bekanyarodáskor még teljesen beláthatatlan. És mivel az aszfaltcsík meredeksége ezen az íven sem állandó, ezért itt is gyakoriak az egyensúlyvesztések, amiket a forduló gyorsasága miatt nehéz korrigálni. Előzésre a kanyart megelőző, aránylag hosszú egyenes, és az idénre vélhetően padlógázassá váló 3-as törés nyújt kisebb lehetőséget.

8-as és 9-es kanyar – különösen nehéz kanyar

Hazánk versenypályájára gyakran mondják a versenyzők (a próbatétel előtt tisztelegve), hogy olyan, mint egy „túlméretezett gokart-pálya”, tekintve, hogy rengeteg gyors egymásutánban felfűzött lassú-középgyors kanyar tarkítja. Ez az érzés talán a 8-as és a 9-es forduló kombinációjában kapja el a leginkább az embert, ami egy hat lassítási eseményből álló, szinte folyamatos kanyarodást igénylő rész végén található. A két hajlat közt alig van idő átvinni a kocsit a pálya egyik oldaláról a másikra, amely feladat ezen kívül még négyszer-ötször megismétlődik a kör során.

14-es kanyar – különösen fontos kanyar

A 14-es a Hungaroring utolsó kanyarja, és amint azt már említettük, kulcsfontosságú a versenyek alatti pozícióharcokban, hiszen javarészt az ebből való kigyorsítás határozza meg a célegyenesben mutatott sebességet. Többféle ívet is elbír, amelyek közül az alapértelmezett sokáig „öleli” a belső kerékvetőt, imigyen tehát nagyfokú türelmet igényel a versenyzők jobb lábától. Részben a kanyarnak a hosszúsága eredményezi azt is, hogy olyan nehéz benne közelről követni az elöl haladó autót.

Varga Csaba

Forrás: www.telesport.hu – RSS