Huszonöt, ide

Az U16-os fiúválogatott huszonöt ponttal győzött a 230 centiméteres Bobróczky Róbertet is felvonultató románok ellen a Szófiában zajló B divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, így a 13. helyért játszhat szombaton.

Lakner Gábor Az U16-os fiúválogatottra Románia várt a Szófiában zajló B divíziós kosárlabda Európa-bajnokság második helyosztóján, a mérkőzés tétje pedig az volt, ki játszhat a zárónapon a 13. és ki a 15. helyért.

A mérkőzés első kosarát a románok szerezték, de csapatunk tartotta a lépést ellenfelével (7-7). Arra, hogy a magyar válogatott vezessen, a nyolcadik percig kellett várni, akkor Martinez kétpontosával végre a mieinknél volt az előny (10-9). Dancsecs utánaküldött egy triplát, így picit elléptünk, a negyed végén pedig öt ponttal vezettünk (20-15).

U16 fiú magyar-angol 2

A válogatott visszatalált a győzelem útjára  •  Forrás: FIBA

A második szakaszban felváltva potyogtak a kosarak, a románok hol feljöttek két pontra, hol leszakadtak hattal. A 18. percben aztán utolérték csapatunkat, és a vezetést is visszavették (29-31). Frank rögtön triplával felelt, a szakaszt pedig Dancsecs büntetői zárták, így hárompontos előnnyel vonulhattunk pihenőre (34-31).

Térfélcsere után a románok szinte a teljes harmadik negyeden át tartották a lépést, és nem hagyták leszakítani magukat. A végjátékban szívós munkával sikerült hatpontos előnyt felépíteni, amelyet Tóth fejelt meg remekbe szabott, utolsó másodperces trojkával, így kilenc pontos vezetéssel vártuk az utolsó tíz percet (56-47).

Fazekas duplájával először nőtt tíz pont fölé a különbség, majd ugyanő hajtott végre 2+1-es akciót, onnan pedig nem volt visszaút a románoknak. A magyar csapat folyamatosan növelte előnyét, amely a végső dudaszóra 25 pontra hízott.

A magyar válogatott 86-61-re nyert a 230 centis Bobróczky Róbertet is bevető románok ellen, így a 13. helyért játszhat az Eb utolsó napján. Az ellenfél 12.45 órakor Koszovó lesz.

U16-OS FIÚ B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIA
Mérkőzés a 13-16. helyért
Magyarország–Románia 86-61 (20-15, 14-16, 22-16, 30-14)
Magyarország: Tóth B. 12/12, Dancsecs 21/9, Varga 2, Kovács 3, Fazekas 17. Cs.: Martinez 12/3, Frank 5/3, Takács 7, Meleg 5, Kelenföldi 2, Polster. Szövetségi edző: Váradi Attila

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS