Ibra: “A karrierem még nem ért véget”

Zlatan Ibrahimovic a pályafutásának elismeréseként karrier életműdíjat kapott a Global Soccer Awards 2022-es rendezvényén. A 41 éves svéd klasszis hozta a formáját és megnevettette a közönséget a díj átvételét követően, továbbá az interjúban beszélt arról is, hogy továbbra is hisznek a Scudettóban.

“Életműdíj… Paolo, Ricky! Nyugodjatok meg, a karrierem még nem ért véget.” – kezdte a beszédet Zlatan a tőle megszokott ösztönösséggel, nagy mosolyt csalva a közönség arcára. “Ugyanakkor nagyon megtisztelő számomra ez a díj. Egy játékos karrierje nem csupán egyéni siker, a családom nélkül semmi sem jöhetett volna létre és köszönettel tartozom a szurkolóknak is.”

Ibrahimovic a díjátadót követően a Sky Sport Italiának nyilatkozott: “Nagy a vágy bennem, jól érzem magam és egyre jobban vagyok. Dolgozom és remélem, hogy visszakapok valamit. Ez egy fontos este, mert itt vagyok.”

A SZEZONRÓL
“Ez a szezon egy kicsit más, mint a többi, mert nem tudtam pályára lépni a szezon első részében. Remélem, hogy az idény második felében már ott leszek. A Milan nagyon sokat fejlődött, mióta megérkeztem. A csapat jól teljesít, bár a Napoli még ennél is jobban és ez meg is látszik a tabellán, de az idény második része sokkal fontosabb lesz, mint az első.”

A SCUDETTÓRÓL
“Miért ne hinnénk benne? Mi mindig hiszünk benne…”

A TOTTENHAM ELLENI BL-MECCSRŐL
“A Bajnokok Ligájában játszani mindig nehéz. Nyílt játék lesz a Tottenham ellen, nincs egyértelmű favorit a továbbjutást illetően. Jó formában kell lenni, amikor eljön az idő.”

MALDINI ÉS MASSARA MUNKÁJÁRÓL
“Kiváló munkát végeznek és nekik is köszönhető, hogy a Milan sikeres. Csapatként és klubként is fejlődünk. A Milan új kezekbe került és most más a helyzet, mint korábban. Mindannyian nagyszerű munkát végzünk, mindenkinek megvan a maga szerepe és mindenki jól dolgozik.”