Idei dobogósok találkoznak Angyalföldön

Az Illovszky Rudolf Stadionban zárul az OTP Bank Liga 6. fordulója. Az „albérlő”, az előző idény bronzérmese, az MTK Budapest a bajnoki címvédő Videoton FC-t fogadja.

MTK BUDAPEST–VIDEOTON FC
(Augusztus 23., vasárnap, 18.00)

A kék-fehérek eddig csak kétszer nyertek, ellenben pályaválasztóként százszázalékosok. Legyőzték a Puskás FC-t és a Diósgyőrt is. Egyébként is, noha 2014 nyara óta nem játszhatnak a stadionrekonstrukció miatt igazi otthonukban (vívtak már azóta pályaválasztóként mérkőzést Felcsúton, a Bozsik Stadionban és a Fáy utcában is), ez nem látszik a mérlegükön. 2014. március 22. óta pályaválasztóként 21 mérkőzésből 17-et megnyertek, a legutóbbi öt találkozón nem is kaptak gólt. A Videoton FC csütörtökön Európa Liga-mérkőzésen veszített a Lech otthonában, elkerülhető gólokat kapva. Noha eleve vannak gondok a klub berkein belül – melyek hozadékaként Burcsa Győző sportigazgatót Kovács Zoltán váltotta, illetve a vezetőség felbontotta Bernard Casoni szerződését, helyette ismét Pető Tamás irányítja majd a csapatot –, nehezítik a helyzetet sérülések, eltiltások és a játék közben elkövetett súlyos egyéni hibák. A Vidi az első öt fordulóban mindössze egy győzelmet aratott (Diósgyőrben nyert, szerencsés körülmények között), ellenben négyszer kikapott. Az utolsó előtti helyen szerénykedik. Jobb időkre emlékeztet a tény, hogy a legutóbbi öt bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte az MTK ellen.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS