Idei hullámzó teljesítménye ellenére bizakodó az olimpiai kvótás Gulyás Michelle

MH/MTI
2023. november 28. kedd. 19:49

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva felidézte, hogy sok jó és kevésbé jó történt vele az idén a sport területén. „Annak viszont örülök, hogy az élet más területén, ahol igazán kellett teljesítenem, ott sikerült” – utalt arra, hogy kitűnő eredménnyel államvizsgázott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol bűnügyi nyomozónak tanult.

„Nagyon jól kezdődött az évem, mert volt egy világkupaelső és -második helyezésem, utána viszont az egyetem került a fókuszba, a cél az volt, hogy kiváló diplomát szerezzek, ami szerencsére sikerült” – mondta.

A későbbi eredményein meglátszott, hogy más fontos teendője is akadt év közben, de – mint azt megjegyezte – minden versenyből tanult.

„Az idei fő cél a kvótaszerzés volt, ami a magamhoz képest gyengébb szereplés ellenére is sikerült” – emelte ki az UTE öttusázója.

Gulyás Michelle a kairói világkupán győzött, Budapesten második lett, a krakkói Európa Játékokon elért hetedik helyével párizsi kvótát szerzett, a bath-i világbajnokságon pedig a 18. helyen végzett úgy, hogy a lovaglása nem sikerült.

Az olimpián egy nemzetből nemenként legfeljebb két versenyző indítható öttusában, ha többen szereznek kvótát, a szövetség dönti el, kiket indít. A jelenlegi legeredményesebb hazai női öttusázó, aki egyéniben 2021-ben bronz, 2022-ben pedig ezüstérmet nyert a világbajnokságon, úgy véli, itthon öten-hatan versenyeznek az olimpiáért, és mindenképpen lesz három-négy kvóta.

„Nehéz lesz, de úgy érzem, hogy készen fogok állni a következő évre. A fő verseny a világbajnokság és az olimpia, igyekszem a válogató versenyeken megmutatni, hogy ott van a helyem” – tette hozzá.

A félkészülést illetően elárulta, a fizikai számokban szeretne előrelépni, mert úszásban és futásban az idén önmagához képest gyengébben teljesített, a technikai számokban pedig igyekszik tartani a szintet. A programjában az olimpiáig három vk-viadal, a vb és az Európa-bajnokság szerepel.

Tokióban húszévesen 12. lett, a párizsi játékokat illetően pedig úgy fogalmazott: nem szeretne nyomást helyezni magára azzal, hogy elérendő helyezést határoz meg magának, inkább számokra lebontva fogalmaz meg edzőivel célokat, és ha azokat teljesíti, jó eredményt érhet el.

Írta a Magyar Hírlap