Meghosszabbíthatják Tévez szerződését új csapatánál – sajtóhír

Közelmúltbeli kinevezése után az egykori csupaszív argentin támadó azonnal felrázta a nagy múltú argentin csapatot…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

César Luis Merlo információi szerint az argentin első osztályú Independiente vezetősége megállapodott Carlos Tévez vezetőedzővel a tréner aktuális szerződésének 2026 végéig szóló megújításáról.

A 39 éves Tévez kevés edzői tapasztalattal bír, eddig csupán a Rosário Centralt vezette 2022 júniusa és novembere között. Ez idő alatt 24 meccsből hatot nyertek meg 11 döntetlen és hét vereség mellett, majd a klub vezetésével való véleménykülönbségei miatt döntött a távozás mellett. Ennek ellenére nagyszerű munkát végez a Rojónál, amely valósággal szárnyal az augusztusi kinevezése óta. Tévez kezei alatt az Independiente 14 meccsből hatot nyert meg hat döntetlen és két vereség mellett, de a csoportjában elért ötödik helyezéssel végül nem jutott be a Copa de la Liga Profesional rájátszásába.

“Minden meccs ugyanolyan fontos számunkra, ugyanazzal a mentalitással lépünk pályára. Minden találkozót meg akarunk nyerni, ahogy eddig is, már nincs olyan sok hátra. Mi együtt vagyunk az Independiente, 30 ember, akik egy csónakban, egy közös célért küzdenek” – jegyezte meg Carlitos.

Az Independiente hosszú távon számol új trénerével azok után, hogy az elmúlt években a klubnál gyakoriak voltak az edzőváltások.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Meghosszabbíthatják Tévez szerződését új csapatánál – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.