Idén meglesz a bajnoki cím?

Boda Gáborék azért küzdenek, hogy a végén magasba emelhessék a trófeát.

image.php2015-ben háromesélyesnek kiáltottuk ki a Divízió II-t, a harmadik esélyes a Budapest Eagles volt, amely az elődöntőben elvérzett a későbbi ezüstérmes Szekszárd Bad Bones ellen. A fővárosiak ráadásul mindössze csak a két döntőstől (a másik a Gladiators) kapott ki. A Sasok egy remek potenciállal rendelkező egylet, amelynek minden esélye megvan, hogy idén most megnyerje a Divízió II-t és 2017-ben egy osztállyal feljebb mérettessék meg magukat. Azt viszont tudni kell, hogy egy viszonylag bő kerettel dolgozó együttesről van szó, amely erre a szezonra is változott. Emellett tehetséges fiatalok is alkotják a gárdát, elég csak Lehmann Albertra gondolnunk, aki tavaly az év játékosa volt U17-ben. Idén akár egy remek esztendő várhat rá!

Boda Gábor, az együttes vezetőedzője elmondta, hogy több változás is történt, elsősorban a defense lesz idén más. Ám emellett az együttes ebben az idényben is a Dunaújváros Gorillaz-nak segít majd a Divízió I-ben, így lényegében kettős terhelés vár majd az Eagles néhány játékosára.

„A tavalyi keret erősen megváltozott, főleg a védelem oldalán” – mondta a tréner. – „Több régi játékos nincs már a keretben viszont sok új érkezőnk van és az újoncok közül is próbálunk beépíteni jó néhányat. Mivel friss a csapat nincsenek kőbe vésett pozíciók, ezért szívesen jönnek hozzánk, úgy látom, mert mindenki kaphat játéklehetőséget. Sőt fontosnak is tartom, hogy mindenki megmutathassa edzésen és éles szituációban mire képes. Jelenleg a fiatal játékosok csapattá kovácsolása is zajlik a felnőtt edzések mellett, viszont ott még vékony a létszám, szükségünk van fiatal játékosokra. Nyilván egy jó lehetőség a fejlődésre, hogy vannak játékosok, akik a Gorillaz-nál is játszanak. Nálunk jobbakkal játszani és ennek örülök, de nyilván okoz nehézséget is főleg mikor két meccs is van egy hétvégén. De sikeres együttműködésnek gondolom, remélem mi is tudunk segíteni a Gorilláknak és cserébe fejlődhetnek a mi játékosaink is.”
20150425 025
A keret átalakulása viszont abban nem merült ki, hogy újoncok és fiatalok érkeztek, hiszen a Divízió II-ben Troy Rice 2014-es szereplése óta nem volt amerikai játékos a harmadosztályban. Most viszont lesz és ő a Sasoknál mutathatja meg tudását, mégpedig Victor Allen Williams Jr. A szakvezető szerint egy remek igazolás volt és ő lehet majd a fővárosiak egyik vezéregyénisége ebben a szezonban. Williams nemcsak játékosként, de edzőként is megállja a helyét az Eagles-nél. Ilyen erősítéssel nem is csoda, hogy a tavalyi célok változatlanok, azaz csak az arany az elfogadható eredmény.

„Idén egy amerikai játékos is lesz velünk, remek ember és ügyes, gyors játékos” – beszélt az új érkezőről a vezetőedző. – „A célunk az volt, hogy mintát állítson a játékosoknak a foci mentalitásból, azt gondolom, ott kell a legtöbbet fejlődnünk, ne csak egy kis móka, hobbi legyen. Felkészült „harcos” aki mindent megtesz a csapatért, a játékért és azért, hogy a legjobbak lehessenek, erre kellene törekedni minden játékosnak. Bár sok edzőm volt az elmúlt 25 év alatt, amíg fociztam, de Lee Hlavkát tekintem igazán mesteremnek. Mindig azt várta el, hogy a focival feküdjünk és keljünk fel, ahhoz igazítsuk az életünket. Én is „csak” ennyit szeretnék elérni a saját csapatomnál és ezt a mentalitást tudja hozni magával egy amerikai játékos. Bár még alig pár edzésen vagyunk túl, beváltotta Victor a reményeimet és élére állt a csapatnak. Lee azt mondta: „az első edzést a legnehezebb kihagyni, a másodikat már könnyebb és a harmadikat már egész könnyű”. Ezért nem szabad egy edzést sem kihagyni, nem szabad elkényelmesedni, ez a mondás arról szól, hogy fontos az elkötelezettség. Próbálom ezt a mintát adni én is a srácoknak, de talán egy légiós, aki együtt küzd velük a pályán is, még hitelesebb nálam. A győzelem a cél, erre törekszünk, ezért küzdöttünk egész évben, hogy a végén a magasba emelhessük a győztesek trófeáját.”
20150425 004
A szakvezető egy kicsit az erőviszonyokról is beszélt, hiszen nem feledkezhetünk el arról sem, hogy változott a Divízió II. mezőnye is. Kiemelte, hogy nem kell idegeskedniük a meccsek előtt, ha az edzéseken a játékosok megjelennek, és minden összecsapásra begyakorolják a megtanult playeket.

„Minden a felkészülésen múlik” – hangsúlyozta Boda Gábor. – „Tavaly az elődöntőre mentünk a legfelkészületlenebbül, sajnos el is vesztettük azt a meccset. Olyan luxust például nem engedhetünk meg magunknak, mint tavaly, hogy új playekkel készülünk, miközben az irányítónk nem jön edzésre… sajnos ilyen megtörténhetett tavaly, de idén remélem, mindenki még komolyabban veszi a felkészülést és akkor esélyesek vagyunk a bajnoki címre a Divízió II-ben.”

Fotók: Bódi Sándor

 

A Budapest Eagles tavaszi programja:

FEZEN Divízió II.:
Április 9. (15.00): Gladiators 2 (Budapest)
Április 19. (15.00): Győr Sharks 2 (Győr, Elektromos pálya)
Május 14. (15.00): Boda Troopers (Boda)
Június 4. (15.00): MEAFC Lions (Budapest)

Forrás: http://mafsz.org – RSS