Idénynyitó a pályaudvaron

Idénynyitó a pályaudvaron

A Speed Rally Team versenyzője Belán Attila az 2015-ös évet a már több éve megrendezésre kerülő Idénynyitó szlalommal kezdte, melynek a Salgótarjáni Külső pályaudvar ad otthont. Egy Lada 2101-el kerülgette a gumikat és nem is eredménytelenül.

Hogy jött az ötlet erre az Idénynyitó szlalomra?

 

Mivel tavaly szétment a motor és egy héttel az idénynyitó előtt elkészült, úgy döntöttünk lemegyünk. A szokásos csapat, mint minden évben levonult erre a kis szlalom versenyre. Farkas Roland és Kovács Tibor kísértek el, akikkel szinte minden versenyre együtt érkezünk, csak különböző felállásban, mert van, hogy én szervízelem Rolandék piros körlámpását, vagy együtt állunk rajthoz. A mostani versenyen én ültem a kormány mögött.

A csapattagok csak szurkoltak, vagy meg is autóztattad őket?

Is-is. Próbáltam mindenkit megautóztatni, úgy gondolom ez sikerült is. Bár nehézkesen jött össze ez a hétvége, nem hittem volna, hogy eljutunk és ilyen jól alakul.

Mi volt a cél a versenyen?

Az idénynyitó előtti héten elkészült motor tesztelése, de sajnos nem tudtuk megvalósítani, mert még a bejáratáson szétment az új dugattyú, és az érdekessége, hogy tavaly is dugattyú probléma miatt állt meg.

Milyen motorral teljesítetted a versenyt?

A régi gyári, 1.3-as, szíjas motort tettük vissza az Ladába. Ideiglenes megoldásként jó volt, igaz sosem az időt nézem, de az 1.6-os, nagy szelepes motor sokkal erősebb és jobban lehet vele hajtani a vasat.

Milyen eredményt sikerült elérni?

Annak ellenére, hogy nem terveztem semmit és csak azért ültem autóba, hogy jól érezzem magam. Abszolút kategóriában 14. helyet értem el, AM2 kategóriában a 6. helyet és a Lada kupában a 3. helyet.

Mi a terv az idei évet tekintve?

Ahogy tavaly is volt alkalmam sprinteken menni, idén is tervezem, hogy a közeli pályákon rajthoz állunk. Még sajnos nem állt össze a kép, hogy mikor és hol lesz lehetőségünk elindulni, de mindent megteszünk azért, hogy ne csak otthon üljünk, vagy a pálya szélén álljunk.

Tótkomlósi versenyre 2015-ben is mentek?

Arra mindenképpen megyünk, és nagyon remélem, hogy addigra sikerült az 1.6-os motor problémáját megoldani, mert azt a városi versenyt mindenképpen azzal szeretném teljesíteni!

Köszönöm a riportot és gratulálok az eredményhez!

Köszönet a támogatásért:

This Point Informatika, Belir Bt., illetve Szalai Tamás szakácsunknak a szervízparki finom ebédet.

Köszönet a képekért Zolának.

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

Tel.: +36 30 610-6832

E-mail: lnettike@hotmail.com

Az eredeti cikkhez kattintson ide!