Ifi BL: Az MTK-nak holland sztárcsapatot kell legyőznie a nyolcaddöntőbe jutáshoz

Az UEFA kedden délután kisorolta az Ifjúsági Liga következő körének párosításait, így az is kiderült, hogy a két párharcot már sikerrel vevő, és ezzel történelmi sikert elérő MTK Budapest korosztályos együttese mely ellenféllel találkozik a tavaszi folytatásban.

A kék-fehérek mellé a holland sztárcsapat Ajax U19-es együttesét húzták, az egymérkőzéses párharcot az MTK vívhatja hazai pályán, amiért a bajnoki ágról érkezik (a hollandok a BL-ág másodikjai lettek).

A találkozót várhatóan február 7-én vagy 8-án játsszák, amennyiben az MTK legyőzi az Ajaxot, akkor a BL-ág csoportelsői közül kap ellenfelet a nyolcaddöntőben.

Az ifi BL párosításai

Young Boys-Salzburg
AZ Alkmaar-Eintracht Frankfurt
Rhuh Lviv-Inter Milan
Hajduk Split-Sahtar
MTK-Ajax
Hiberniain-Dortmund
Panathinaikos-Porto
Genk-Juventus