A Liu fivérek mellett Jászapáti Petra sem indul Bormióban

Az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor, valamint Jászapáti Petra sem indul a bormiói rövid pályás gyorskorcsolya-viadalon – közölte az MTI.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang Pekingben, 2022. februárjában (fotó: MTI/Kovács Tamás)

A magyar szövetség hétfőn arról tájékoztatta a közmédiát, hogy a 30. Alta Valtellina Trophyn sem a két Liu, sem pedig az olimpiai harmadik Jászapáti nem vesz részt a hétvégén.

A világkupa-sorozat első és második fordulóján, Montrealban és Salt Lake Cityben a magyar short track válogatott gazdasági okok miatt nem vett részt. Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre.

(nso.hu)

Ez a távolmaradás még “belefér” ebbe, a pillanatnyilag teljesen bizonytalan kimenetelű játszmába. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is követték edzőjüket, és a hivatalos verzió szerint ők bizonytalan ideig Kínában készülnek. Az immár tartós feszültség kiváltó oka egy, a Burján Csaba olimpiai bajnok által elkövetett, és – szerénységem véleménye szerint – mindenképpen felnagyított hibával kezdődött.

Az sem kizárt, hogy a kínaiakra sértőnek minősített Burján-féle bejegyzés is jó okot szolgáltatott a kínai vezetőedzőnő számára, hogy sértetten elvonuljon. Távozását követően a benne feltétlenül bízó  Liu-testvérek kemény kérés elé kerültek: vagy követik edzőnőjüket, vagy teljesen bizonytalan alaphelyzetbe kerüljenek, ha egy mindenképpen más emberi és szakmai vértezettséggel rendelkező főedző venné át a felkészítésüket. 

A jelenleg még többismeretlenes egyenlettel is egy nevezőre hozható helyzet nyilvánvalóan nem tarthat sokáig, mert a versenyidény beindul és ezek a világklasszisok egészen jövő tavaszig nem maradhatnak érdemi versenylehetőség nélkül. Feltehető, hogy a kulisszák mögött zajlanak bizonyos háttértárgyalások, amelyek hivatottak eldönteni: Liuék továbbra is képviselik Magyarországot vagy számazásukat illetően 50 százalékban kínaiak, és esetleg most az eddigi 50 százalékkal szemben a másik ötvenet kívánják képviselethez juttatni.

Természetesen kíváncsian várjuk, mikor jönnek elő  a farbával a kínaiak: mennek vagy maradnak?

(jochapress / Jocha Károly)