Így zajlanak a munkálatok Bakuban

F1

2016. február 27. szombat, 10:26

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Baku City Circuit

Kevesebb, mint négy hónappal az első azerbajdzsáni F1-es futam előtt 100%-on pörögnek Bakuban, hogy minden a a lehető legjobb állapotba kerüljön a száguldó cirkusz fogadására.

A Baku City Circuit vezetősége sajtóközleményben jelentette be, hogy a pálya előkészületeinek első fázisa befejeződött. Ide nagyrészt azok az utcai munkálatok tartoztak, melynek keretében fel kellett szedni az útburkolatot, és új aszfaltréteggel kellett beborítani azt. Ez az új réteg öt centiméteres vastagságú, de március végén újabb réteg kerül majd rá, és előreláthatólag május elején fejeződik majd be.

A paddock és a bokszutca a kormányzati épületnél lesz kialakítva – a 309 méter hosszú, és 21,4 méter széles, kétemeletes bokszépület kialakítását már szintén elkezdték. A pálya vezetősége és Baku önkormányzata közös erővel dolgozik azon, hogy mind a munkálatok, mind pedig a versenyhétvége alatt a civil közlekedés zavartalanul haladjon, ennek érdekében pedig több tervet is megalkottak a gördülékeny közlekedés menedzselésére.

„Lenyűgöző, ahogyan a terv szerint haladnak az előkészületek a Forma-1 Bakuba látogatása előtt” – nyilatkozta Nigar Arpadarai, a BCC Kommunikációs és Marketing osztályának vezetője. „Ahogyan egyre közelebb kerülünk a versenyhétvégéhez, izgatottságunk egyre csak fokozódik, hiszen komoly sportesemény megrendezése előtt állunk. A határokig is képesek vagyunk elmenni, és minden követ megmozgatunk annak érdekében, hogy az év legjobb motorsport-eseményét rendezzük majd meg Bakuban, ez én júniusában.”

Forrás: www.formula.hu – RSS