Így zajlik Michelisz számára az előszezon

WTCC

2016. február 15. hétfő, 17:50

Noha az idénykezdetet két héttel eltolták a WTCC-ben, ez koránt sem jelenti azt, hogy lazíthatnak a versenyzők. Mint Michelisz Norbert lapunknak elmondta, a Hondánál is be vannak táblázva a következő hetek.

A magyar versenyző számára egyébként is a megszokottnál mozgalmasabb a szezonkezdet, hiszen ha új autóval nem is, új csapattal mégis ismerkednie kell, miután ezt az évet már a Honda gyári versenyzőjeként kezdi meg. Az alakulat mondhatni már keresztül-kasul tesztelte Spanyolországot, hiszen Jerezben, Valenciában és Barcelonában is próbálgatták az új alkatrészeket a Civic-en.

MICHEL_JEREZ-6_resize

Miután nemrég módosították a WTCC versenynaptárát és száműzték Szocsit a szezon elejéről, öt helyett még hét hete van a mezőnynek a felkészülésre az április 3-i, Paul Ricardon rendezendő első futam előtt. A hétvégén Barcelonában tesztelő Michelisz Norbert lapunknak felsorolta, milyen változatos programok várnak még rá a továbbiakban: „A szezon előtt még lesz egy WTCC-s sajtóesemény Olaszországban, aztán talán még egy teszt, majd tervben van egy fellépés a Genfi Autószalonon, végül pedig jöhet a shakedown az új autókkal.”

A Civic idénre is legfeljebb belsőségeiben fog változni, így Michelisz nem számít nagy ugrásra a teljesítmény tekintetében a tavalyi állapotokhoz képest.

„Amikor új egy autó, akkor nagyon sokat tud gyorsulni, de az enyém már több éves, így csak tizedekről beszélünk” – mondta már a vezess.hu-nak. „Ha új alkatrészek épülnek be, akkor lehet jelentős változás, mert új irányokba tudunk elmenni. Ennél a Hondánál már nem beszélhetünk 1,5 másodpercről, csupán tizedekről. Aerodinamikailag meglehetősen kötött a kocsi, és ez a csapott hátú forma nem tesz jót neki. De az autóversenyzés nagyrészt marketing is, márpedig Európának ez a Civic forma kell, így ez van nekünk is. A futómű beállításán többet nyerhetünk.”

12715634_1220353837994022_6687099818209968055_n

Amikor a fenti forrás megkérdezte tőle, melyek a Honda pilótáinak erősségei, Michelisz így felelt: „Huff gyorsan alkalmazkodik, Monteiro az álló rajtokban ügyes, nekem pedig az egykörös tempóm jó.” Na és hogyan akarja őket legyőzni idén? „A kiegyensúlyozottságommal. Azt látom, hogy nyers tempóban minimálisak a különbségek.”

Forrás: www.formula.hu – RSS