A Mercedes partnerei maguk dönthetnek a kipufogóról

F1

2016. február 15. hétfő, 16:57

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Mercedes megmutatta a saját kipufogó-megoldását, de minden ügyfelük maga döntheti el, hogy egy, vagy két új csövet alkalmaz – az biztos, hogy az idei F1-es motorok hangosabbak lesznek a tavalyinál.

A Mercedes egy rövid videón nem csak hallatta a 2016-os erőforrás hangját, de meg is mutatta az új kipufogót – a csapat motorrészlegének vezetője, Andy Cowell azonban rámutatott, ez nem jelenti azt, hogy mindhárom ügyfélcsapatuknak ugyanilyen konfigurációt kell majd használniuk.

Mercedes-dppi

Az idei szezonra kemény megkötésekkel (hogy ne használhasák a diffúzor befújására) együtt úgy határozott az FIA, hogy a jobb hanghatás érdekében el kell különíteni egymástól a kipufogókat – az azonban nincs megszabva, hogy a főcső mellett egy, vagy két “mellékcső” legyen kiegészítőként. A videón jól látszik, hogy a Mercedes két mellékcső mellett döntött és Andy Cowell, a Mercedes AMG főnöke egyértelműsítette, hogy partnercsapataiknak ettől még nem lesz kötelező a három cső használata, ők akár dönthetnek a kettő mellett is. Úgy véli, érdekes lesz látni, hogy ki melyik opció mellett teszi le majd a voksát. Az FIA döntésének indoka az, hogy a motorokkal szembeni legfőbb kritikaként megfogalmazott motorhangot növeljék.

A Mercedes idén a Force Indiát, a Williamst és a Manort látja majd el motorokkal.

Forrás: www.formula.hu – RSS