Indy, FP3: Rossi csak a kilencedik

Motor

2015. augusztus 8. szombat, 16:49

A tegnap két második helyet gyűjtő Marc Marquez szombaton magához ragadta a kezdeményezést Indianapolisban: a repsolos címvédő nyerte a legnagyobbak harmadik gyakorlását.

Magyar idő szerint szombat délután 15:55-kor kezdődött meg a MotoGP harmadik szabadedzése Indianapolisban, amely végén eldőlt, melyik tíz versenyző kvalifikálja magát automatikusan a Q2-be. Az aszfalt állapotának javulását jól jelezte, hogy Jorge Lorenzo szinte azonnal megjavította tegnapi győztes idejét, ám még nála is gyorsabb volt Marc Marquez, így ő ragadta magához az elsőséget. Csapattársával ellentétben a vb-éllovas Valentino Rossi kemény gumikon kezdte a gyakorlást, noha neki égető szüksége lett volna a javításra, hiszen csupán a tizedik helyet foglalta el az összesített eredménylistán.
 
Sokáig nem történt érdemi változás a tabellán, ám az utolsó harmadhoz érve Maverick Vinales indította meg a hajrát azzal, hogy feljött harmadiknak a Suzukival – ezzel Rossi kikerült a top10-ből! Persze a „Doktor” mindenképp szerette volna elkerülni a Q1-es szereplést, s ennek megfelelően fel is tette a Yamahára a közepes keverékű hátsó gumit. Az olasz azonnal előre is lépett: második próbálkozásával már a harmadik helyig jött előre. Természetesen a többiek is gyorsultak, így Marquez is, aki bő négy tizedre ellógott ezzel Lorenzótól, ráadásul kettejük közé beékelődött a szerződéshosszabbításra ácsingózó Bradley Smith is – érdekes adalék volt a Tech3-sek házon belüli harcához, hogy néhány másodperccel később a 2016-os helyét már bebiztosító csapattársa, Pol Espargaro pedig tegnaphoz hasonlóan elesett.

marquez_indy_
 
Az utolsó percekben Dani Pedrosának, valamint a két ducatisnak kellett igyekeznie azért, hogy biztosan bejusson az időmérő második etapjába, Andrea Doviziosónak azonban ez nem sikerült, így neki már a Q1-ben is jelenése lesz majd. Ami pedig az élmezőnyt illeti: Marquez sikerét már nem fenyegette senki, így a címvédő végzett az élen, ám előnye csupán 29 ezred volt Smith előtt. Andrea Iannone lett a harmadik, így a bolognai gyártó ismét képviseltette magát a legjobbak között, majd jött Pedrosa és Lorenzo. Rossi végül csupán a kilencedik helyen zárt, rajtuk kívül pedig Crutchlow, Pol Espargaro és a két Suzuki jutott még egyenes ágon a Q2-be.
 
Folytatás 19:30-tól a tét nélküli negyedik tréninggel, amelyet azonnal követ a kétrészes kvalifikáció – a DigiSport 2 mindkét edzést élőben közvetíti.

Végeredmény:

1. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team 1’32.392  
2. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 1’32.421 0.029 / 0.029
3. Andrea IANNONE Ducati Team 1’32.718 0.326 / 0.297
4. Dani PEDROSA Repsol Honda Team 1’32.759 0.367 / 0.041
5. Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP 1’32.819 0.427 / 0.060
6. Cal CRUTCHLOW CWM LCR Honda 1’32.851 0.459 / 0.032
7. Aleix ESPARGARO Team SUZUKI ECSTAR 1’32.914 0.522 / 0.063
8. Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 1’32.945 0.553 / 0.031
9. Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP 1’32.981 0.589 / 0.036
10. Maverick VIÑALES Team SUZUKI ECSTAR 1’32.998 0.606 / 0.017
11. Yonny HERNANDEZ Octo Pramac Racing 1’33.290 0.898 / 0.292
12. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team 1’33.293 0.901 / 0.003
13. Scott REDDING EG 0,0 Marc VDS 1’33.300 0.908 / 0.007
14. Hector BARBERA Avintia Racing 1’33.503 1.111 / 0.203
15. Danilo PETRUCCI Octo Pramac Racing 1’33.570 1.178 / 0.067
16. Jack MILLER CWM LCR Honda 1’34.021 1.629 / 0.451
17. Eugene LAVERTY Aspar MotoGP Team 1’34.036 1.644 / 0.015
18. Nicky HAYDEN Aspar MotoGP Team 1’34.053 1.661 / 0.017
19. Mike DI MEGLIO Avintia Racing 1’34.332 1.940 / 0.279
20. Alvaro BAUTISTA Aprilia Racing Team Gresini 1’34.348 1.956 / 0.016
21. Stefan BRADL Aprilia Racing Team Gresini 1’34.608 2.216 / 0.260
22. Alex DE ANGELIS E-Motion IodaRacing Team 1’35.188 2.796 / 0.580
23. Toni ELIAS AB Motoracing 1’36.412 4.020 / 1.224

Forrás: www.formula.hu – RSS