Svájci precizitás: hiba nélküli győzelem

Persze annyit mindenképpen hibának kell minősíteni, hogy ez a győzelem éppen a magyar válogatott ellen született meg.

Az MLSZ Beach Arénát megtöltő szurkolók, akik között volt sok más országbeli is, bizony megkaptak mindent a svájci csapattól, ami a világ legnépszerűbbjei közé emeli a strandlabdarúgást. Persze a jelenlegi világranglista 5., korábbi vb-ezüstérmes, hatalmas egyéniségek sorával felálló Svájc nagy győzelméhez kellett az is, hogy a magyar válogatott tagjainak ezúttal semmi sem jött össze. Pedig az első harmadban még rendben voltunk, vezettünk kétszer is, de az látható volt, hogy mi sokat hibáztunk, az ellenfél pedig szinte semmit. És hiába vezettünk kétszer is, két hibából jöttek a gólok, és a hihetetlenül precíz svájci játék fokozatosan felélte a magyar tartást.

Különösen észrevehető volt, hogy az ellenfél milyen pontosan végzi el a gondosan kidolgozott és begyakorolt figurákat például szögleteknél, ebből három nagyon hasonló gólt kaptunk. Ha pedig a precizitás és a pontosság ne lett volna még elég, ott voltak a zsenik: Dejan Stankovic, akit korábban választottak már meg a világ legjobb játékosának, volt vb-gólkirály, a sportág valódi művésze, hatalmas teste és rettentő izomzata ellenére olyan finomsággal művelte ezt a játékot, hogy néhány mozdulata után az embernek az volt az érzése: tollpihével rajzol. Noel Ott pedig… Nos, az a hír járja róla, hogy őt tartják a világ legjobb fiatal játékosának. Hát, nem véletlen. Elképesztő dinamika, sebesség, tökéletes technika, villámgyors reakció, minden együtt van ahhoz, hogy ő legyen a világ legjobb játékosa kortól függetlenül.

Így ezúttal megállapíthattuk: sokat kell még dolgoznia a magyar fiúknak ahhoz, hogy a Svájchoz hasonló nagy csapatok ellen is legyen esély a győzelemre.

A csoportunk másik szombati meccsén az ukránok sokkal magabiztosabb diadalt arattak, mint az első játéknapon a mieink ellen, 9-4-re győzték le a spanyol válogatottat. Mindez azt jelenti, hogy a két győztes csapat, bebiztosította a helyét a sorozat nagydöntőjére, vasárnap már csak azt döntik el egymás között, hogy melyikük megy tovább az első, illetve a második helyen.

Svájc-Magyarország 10-4

SVÁJC: Schwendener (Roos) – Meier (1), Spacca, Stankovic (4), Borer (1), Hodel, Schirinzi (2), Jaeggy, Ott (2). Szövetségi kapitány: Georg Klauser

MAGYARORSZÁG: Ficsór (Szacskó) – Berkes, Fekete (2), Besenyei, Turós (1), Szentes-Bíró, Ábel, Simonyi (1), Sebestyén. Szövetségi kapitány: Weisz Tamás

Forrás: www.mlsz.hu – RSS