Alig pár napja távoztál az Újpesttől és a svéd élvonalbeli Siriushoz írtál alá. Hogyan emlékszel vissza a Megyeri úton eltöltött időszakodra?
– Másfél évvel ezelőtt annak tudatában igazoltam Újpestre, hogy egyetlen izlandi játékos sem játszott a lila-fehéreknél. Az izlandi hideg után a magyarországi hőséghez hozzá kellett szoknom, és az akkori edzőm, Nebojsa Vignjevic taktikai elképzeléseit is el kellett sajátítanom – kezdte a csakfoci.hu-nak Aron Bjarnason, aki a napokban négy évre szóló szerződést írt alá új klubjához, a svéd IK Sirius együtteséhez. – A kispadon kezdtem az akkori idényt, aztán bekerültem a kezdőbe. Eleinte normálisan bánt velem Vignjevic, majd fokozatosan a kispadra kerültem. A karácsonyi időszak után többnyire a csereként szálltam be, nem volt igazán jó időszakom a koronavírus-járványt megelőzően. Februártól a keretben sem voltam, ekkor elhatároztam: máshol szeretném folytatni. Izlandra kerültem, gólokat szereztem, gólpasszokat osztottam ki. A kölcsönszerződésem lejártával visszatértem Újpestre, de Michael Oenning irányítása alatt sem változott a helyzetem. A Sirius mentőövet dobott, nyugodt szívvel vágtam bele a svédországi kalandba.
Egy időben rendkívül csalódottan nyilatkoztál az egyik izlandi lapnak, már akkor pedzegetted a távozásod.
– Bizony, mivel Vignjevic úgy érezte, elegendő lehetőséget adott nekem a bizonyításra. Viszont ezzel nem igazán értek egyet. Szerinte nem mutattam eleget, szerintem még időre lett volna szükségem, hiszen az volt az első ottani idényem. Emlékszem, az Ajka elleni Magyar Kupa-meccsen csere voltam, a beállásom után viszont a két gólom mellett egy gólpasszt is kiosztottam. Kissé távolságtartó volt velem szemben. Nehéz volt úgy játszani, hogy nem éreztem a bizalmát.
A színfalak mögött elég sok mindent történt akkoriban.
– A klub eladásáról szóló pletykák, a szurkolók mérhetetlen elégedetlensége, a címervita mind-mind beszivárogtak az öltözőbe. Ezek negatív energiával töltöttek el minket. Senkinek sem segített, hogy ilyen dolgok folytak a háttérben, ami a szezonra is rányomta a bélyegét. Néhány drukker pár korábbi csapattársamnak üzenetet küldött, amiben a nemtetszésüket fejezték ki. Szerencsére ebből kimaradtam. Nem vagyok rá büszke, de a trágár kifejezéseket megértettem, főleg azt, amikor a szurkolók a “b… Roderick” rigmusokat skandálták az egyik mérkőzésen. És ha már az elnök urat említettem, nem találkoztam vele, soha nem volt kint a meccseken. Mondhatni nem is létezett (nevet). Életemben egyszer, még telefonon beszéltem vele, éppen utaztam Budapestre.
Nem lehetett könnyű ilyen körülmények között játszani, sőt a kiesés veszélye is fenyegette a csapatot. Tartottál tőle, hogy nem lesz meg a bentmaradás?
– Sosem féltem attól, hogy ki fogunk esni az NB I-ből. Minőségi játékosok alkották a keretet, mindannyian végig hittünk benne, hogy bentmaradunk. Oroszlánként küzdöttünk a végsőkig, aminek meglett az eredménye. A szezon előtt titkon reméltük, hogy európai kupaindulást jelentő helyen végzünk, végül be kellett érnünk a hatodik helyezéssel.
Aztán egy félszezont kölcsönben a Valurban játszottál: 18 meccsen 7 gól és 9 gólpassz volt a mutatód. Hogyan élted meg azt, amikor visszatértél, és a jó formád ellenére sem kaptál lehetőséget Michael Oenningtől?
– Körülbelül 30 fős kerettel kezdtük meg a felkészülést január első hetében. Egy kisebb sérüléssel is bajlódtam, de felépültem. Hihetetlen, de Michael Oenning nem kommunikált velem, nem kereste a társaságom. Egyszóval: levegőnek nézett. Minden reménytelen volt, a legjobbkor jött Sirius ajánlata. Nem sikerült beírnom magam az Újpest történelemkönyvébe. Tudom, a teljesítményemmel nem szolgáltam rá, még úgy sem, ha az említett kupameccsen kétszer is eredményes voltam. Egy biztos: nem ez az időszak volt karrierem fénypontja.
Bjarnason (balra) a Valur színeiben – Fotó: mbl.is / Eggert Jóhannesson
Viszont a környezetváltás jó hatással volt rád.
– Abszolút! Az Újpest-szurkolók haragja nem esett jól, a kialakult mérgező, feszült légkör után a lelkemnek jót tett a környezetváltás. A kölcsönjátékom során megújultam. Az edzőm bízott bennem, bajnokságot nyertem, a kupában az elődöntő kapujában voltam a Valurral, de sajnos a koronavírus miatt a szövetség félbeszakította az idényt.
Mi lesz az Újpest sorsa? Eladják? Bentmarad? Kiesik?
– Persze, mindig voltak pletykák, de kétlem, hogy a klub eladására sor kerülne, de ez csak az én véleményem. A srácok foggal-körömmel küzdeni fognak az élvonalbeli tagságért. Hiába mondják azt, hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Egyszer már sikerült bizonyítani a kételkedőknek. Miért ne sikerülne most is?
Milyen pozitív és negatív emlékeket vittél magaddal Magyarországról?
– Más futballkultúrába kerültem, ahol sok mindent tanultam, de most már a svédországi csapatomra koncentrálok. Félreértés ne essék, nem haragszom senkire, a szurkolókra pláne nem! Több játéklehetőségre vágytam, azonban a kiteljesedésemben pár edző sajnos gátat szabott. Nem szeretnék a múltra gondolni, úgysem tudom megváltoztatni.
Magyarországon és Izlandon is játszottál pályafutásod során. Milyen különbségeket láttál a két ország futballja között?
– A magyarok rendkívül sok figyelmet fordítanak a taktikára, Izlandon pedig annyira nem, ezáltal sok gól van a mérkőzéseken. Harcias csapatok vannak Magyarországon, amelyek közül némelyik vetekszik pár izlandival. Vignejvic irányítása alatt jó futballt játszottunk, azonosulni tudtunk az általa képviselt szerb stílussal. Magyarország infrastrukturálisan jóval Izland előtt jár, még akkor is, ha az elmúlt időszakban nálunk is voltak jelentős fejlesztések ezen a téren.
Zárásként: hogy láttad az Magyarország-Izland Eb-pótselejtezőt? Milyen volt a lefújás utáni pillanat? Hogy kezelte a kudarcot az izlandi sajtó?
– Nagyon csalódott voltam. Egy rendkívül kiélezett meccs volt, mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye volt az Eb-re jutásra. Korán vezetést szereztünk, elhittük, hogy meglehet, azonban magunkra húztuk a magyarokat, és ez megbosszulta magát. Hiába védekeztünk jól, két szerencsétlen gólt kaptunk a legvégén. Szinte nem is tudtunk az egyikből felocsúdni, mire a másikat bekaptuk. Ami az izlandi sajtót illeti, bosszúsak voltak, hogy nem sikerült a kijutás. Az egyik lapban a cserékkel is foglalkoztak, velük sem voltak túlságosan megelégedve. Kénytelenek vagyunk belátni, elérkezett a generációváltás ideje. Nem lesz egyszerű, de új utat kell kijelölni a sikerességünkhöz, amiben a tehetséges játékosok a segítségünkre lehetnek.
LENKÓ PATRIK
Vignjevicnek elege lett: “Ne bújjanak el mögém Újpesten!” – interjú
