Írekkel az írek ellen

Megkezdte felkészülését az U17-es Eb-selejtező elitkörére a leányválogatott: előbb 3-0-ra győzött, majd gól nélküli döntetlenre végzett Észak-Írország ellen. Schumi Dorottya szerint a lányoknak technikailag, taktikailag és fizikailag is fejlődniük kell márciusig, főleg utóbbiban nagy a lemaradás.

Nagy-Pál Tamás Elitkörre készül az U17-es leányválogatott: március második felében a házigazdákkal, Írországgal és Csehországgal mérkőzik meg Franciaországban az Eb-szereplésért. Messze nem Schumi Dorottya szövetségi edzői lányai számítanak a csoport esélyesének, ezért is kezdték a felkészülést már február elején.

U17 magyar-északír1

Keményebb ellenfélre számítottak  •  Forrás: mlsz.hu

Nem is rosszul, hiszen az észak-írek elleni párosmérkőzésen előbb 3-0-ra nyertek, majd gól nélküli döntetlenre végeztek Diósdon. „Abszolút pozitívum, hogy mindkét meccset kapott gól nélkül hoztuk. Kreatívan játszottak a lányok, mindent megoldottak taktikailag, amit kértem.”

Csupán azért van némi hiányérzet a szakemberben, mert a második mérkőzésen nem sikerült bevenni a vendégek kapuját. „A lehetőségeink megvoltak, de senki nem vállalta fel, hogy eldöntse a mérkőzést. Toltuk, halasztottuk, mígnem kifutottunk az időből, és görcsössé váltak a lányok. Az igazsághoz tartozik, hogy a tizennyolcas keretből mindenkinek szerettem volna lehetőséget adni. Ha a második mérkőzésen is az alapcsapat játszik, jobban sikerült volna. De a felkészülésnek ugyebár nem erről kell szólnia.”

Főleg, hogy a keretben az eggyel fiatalabb korosztály néhány tagja is helyet kapott. „Bár a selejtezősorozatot az ezerkilencszázkilencvenkilenc-kétezres születésű korosztálynak írták ki, az elitkörben már a kétezer-egyesek is szerepelhetnek. Ha megállják a helyüket, akkor nyerhetnek fél év tapasztalatot, mire megkezdik a saját selejtezőiket. Több olyan játékos is pályára lépett most, aki akár az elitkörben is játszhat.”

Az észak-írek ellen fel lehetett készülni arra az ívelgetős, brusztolós, kemény focira, ami az írektől is várható az elitkörben. Ugyanakkor Schumi ennél erősebb ellenfélre számított. „Ősszel Észak-Írországban találkoztunk velük, egy-egy győzelem és vereség lett a mérleg. Volt most némi hiányérzetem az összeállítást illetően. De amikor érdeklődtem, hogy ez ugyanaz a keret-e, nem nagyon akartak válaszolni. Az biztos, hogy a kinti találkozók nehezebbek voltak.”

A márciusig hátralévő feladatokról elmondta: taktikailag, technikailag és fizikailag is fejlődniük kell a lányoknak. „Még nagyon fiatalok, messze nem kész játékosok. Fizikailag a legnagyobb a lemaradásunk, de ahhoz ilyen rövid idő alatt nehéz jelentősen hozzátenni. Az edzőtáborban kellett rádöbbennünk, hogy van olyan kislány, aki alig edzett még az idén. Néhány klubban a szezon közben is csak heti két-három edzést tudnak tartani, ami az elitkörhöz sajnos édeskevés.”

A következő héten kétnapos összetartás vár a lányokra, aztán egy hétre Bakuba utaznak. „Kétszer is megmérkőzünk az azeriekkel. Márciusban is lesz még edzőtábor, aztán pedig már jön is az elitkör. Sajnos kicsit korán lesz nekünk, mert a bajnokság alig indul be addig. Előnyünkre vált volna, ha több meccs van már a lábakban. De nem kesergünk, így is szeretnénk helyt állni a borzasztóan erős mezőnyben.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS