Újra eltört a bal karja az egyéniben világbajnoki bronzérmes öttusázó Németh Róbertnek.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány hétfőn elmondta, hogy vasárnap történt az eset. Németh ráesett a karjára, amelyből szűk két hónapja vették ki a korábbi sérülése alkalmával betett fémlemezt. Hétfőn már meg is operálták, s újra "megvasalták".
"A seb gyógyulása után, három-négy hét múlva edzhet, de lovagolni és úszni egyelőre nem fog" – tette hozzá a kapitány.
Némethnek, aki idén egyéniben vb-negyedik volt, a csapattal pedig aranyérmet nyert Londonban, 2005-ben az őszi táborban felbukott a lova, s az UTE versenyzője akkor mindkét karját eltörte. A jobból már tavaly kivették a lemezt, s úgy tűnt, hogy mostanra a balból is el lehet távolítani, de a friss baleset azt mutatja, hogy a forradás nem volt tökéletes.
Az öttusa-válogatott – nélküle – hétfőtől két héten át Tatán készül a jövő évi versenyekre, a 34 külföldi – egyiptomi, német, brit, spanyol, szlovák és osztrák – edzőpartnerrel együtt mintegy hetvenen tréningeznek együtt.
sgr \ sag