Itthon: Kiskorú veszélyeztetése miatt jelentették fel a Kósa Lajos vezette korcsolyaszövetséget

A szülők rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy elcsattant pofonról, megszégyenítő kivételezésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számolnak be. Sebestyén Júlia, akit az elmúlt években több tanítványa is elhagyott, tagadta az ellene felhozott, gyermekbántalmazást kimerítő vádakat, sőt azt ígérte, hogy a „megfelelő pillanatban” a jogi lépéseket fog tenni azok miatt.

A laphoz eljutott dokumentum szerint a feljelentő azt kéri a hatóságoktól, hogy Kósa mellett Váradi Orsolyával, a sportszervezet ügyvezetőjével, és dr. Bodó Barbarával, a szövetség etikai és fegyelmi bizottsága elnökével szemben is „hivatalból elrendelt nyomozás” keretében kezdeményezzenek eljárást. Ehhez a feljelentő több tucat, szerinte bizonyító erejű dokomentumot is csatolt.
a nyomozás kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt folyamatban van, amelyet a BRFK Nyomozó Főosztálya folytat. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) annyit közölt az ügyben, hogy

Ez az edzői módszerei miatt bepanaszolt Sebestyén Júlia ügyének az újabb fejezete.

Ez a feljelentés alapvetően az Európa-bajnok korcsolyázóból lett edző, a megalázó bánásmóddal vádolt Gór-Sebestyén Júlia ügyének a fejleménye. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a 2004-ben a budapesti eb-n aranyérmet nyerő, négyszeres olimpikon edzői módszerei ellen több szülő is panaszt tett, és azt már korábban is lehetett tudni, hogy kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz az ügyében a rendőrség. Kósának ugyanakkor országgyűlési képviselőként mentelmi joga van, aminek felfüggesztéséről az Országgyűlés dönthet kétharmados többséggel. A parlamenti szokásjog alapján közvádas ügyekben szinte kivétel nélkül a mentelmi jog felfüggesztését szokta javasolni az illetékes szakbizottság, ha az ügyészség ezt kezdeményezi.
A kiskorú veszélyeztetése bűntett a büntető törvénykönyv alapján egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg a bűnsegédi bűnrészesség, továbbá a bűnpártolás vétsége egytől két évig terjedő szabadságvesztéssel.
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökével, Kósa Lajossal szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette, vagy bűnsegédi bűnrészessége, vagy annak bűnpártolása vétségének megállapítása miatt kérvényeztek nyomozást – értesült a 24.hu.

Írta a HVG

A Itthon: Kiskorú veszélyeztetése miatt jelentették fel a Kósa Lajos vezette korcsolyaszövetséget bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.