Itthon Tbiliszi hősei (videóval)

Hazaérkezett a nyolcvanegy fős a magyar küldöttség Tbilisziből. A huszonhárom érmet hozó EYOF után boldogan nyilatkoztak a fiatalok, mint ahogy dr. Nagy Zsigmond csapatvezető is elégedett volt az eredményekkel és a sportolók példamutató magatartásával.

eFBé/PV Vasárnap reggel landolt az „aranygép” Ferihegyen, amely Isztambult érintve Tbilisziből szállította haza az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon remeklő magyar sportolókat. Az odaúthoz képest némi túlsúly mutatkozott a csomagokban, kilenc arany-, három ezüst- és tizenegy bronzérem formájában.

A fiatalokat a szülők, nagyszülők, barátok a Syma csarnok előtt várták. Nem sokkal fél tíz után gördült be a két busz a parkolóba az ünnepeltekkel, akik tapsvihar közepette fogtak talajt.

Miután a csomagok megtalálták a gazdájukat, jöhetett a szűk körű élménybeszámoló, no, meg a sajtónak is rendelkezésre álltak a sikerkovácsok.

Abban mindannyian egyetértenek: remekül érezték magukat Tbilisziben. Bár a város nem a legszebb a világon, a versenyek helyszíne minden igényt kielégítő volt. Egy-két hibát azért talált a négyszeres EYOF-győztes úszó, Késely Ajna, például az ételeket illetően, de az eredmények miatt nagyon boldog, így a zavaró tényezők eltörpültek mellette:

A tisztes helytállást bőven felülmúlták a fiatalok Fotó: Szalmás Péter/MOB

A tisztes helytállást bőven felülmúlták a fiatalok  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

− Bár jó formában éreztem magam, két aranynál többet nem mertem mondani a verseny előtt, nem tudtam, milyen lesz a mezőny. Teljesen elégedett vagyok, a 100 méter gyors második helye miatt sincs hiányérzetem. Persze elgondolkodtam rajta, mi lett volna, ha öt aranyat nyerek, de így is nagyon örülök.

A 400 méter vegyesen diadalmaskodó Barta Márton már a tbiliszi landoláskor érezte, nem a szokásos „kis versenyre” érkezett: a szervezők várták a reptéren a küldöttséget és a város tele volt az EYOF-plakátaival. Még kicsit furcsállotta, hogy a győzelme után doppingvizsgálatra vitték, de hát aki a nagy elődök nyomdokaiba akar lépni, annak ehhez is előbb-utóbb hozzá kell szoknia.

Dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, az EYOF-csapat vezetője Boncsér Krisztiánt már most Berki Krisztián utódjának tartja, pedig a tizenhat éves tornásznak korántsem a lólengés a legerősebb szere.

S nem is az a kedvence, inkább a vagányságot igénylő nyújtó mellett tette le a voksát.

− Az lesz a következő, amelyiken érmet nyerek a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságon – fogadkozik, miután az EYOF-on a döntőben leesett a szerről. – A korábban kapott pontszámok alapján meglehetett volna a bronzérem, de lehet, hogy az ezüst is. Ezt kicsit sajnálom, de mindenképpen örülök a talajon szerzett bronzérmemnek.

Aranyi Ferenc természetesen szintén boldog. A korábbi eredményei alapján egyáltalán nem számított a diszkoszvetés esélyesének, sőt, még a selejtezőben sem mutogatta az oroszlánkörmeit. A gyakorló dobások viszont olyan messzire repültek, hogy az ellenfelek csak ámultak, s még a döntőben sem tértek magukhoz.

A mezőtúri fiú persze kihasználta a ziccert:

− Amikor eldobtam a diszkoszt, és láttam, hogy repül, repül és ötvenöt méter felett állt meg, el sem akartam hinni. Pedig mielőtt beálltam a dobókörbe, éreztem, hogy nagyon jól fog sikerülni. Végül több mint öt métert javítottam az egyéni legjobbomon.

Mindenkit persze nem tudtunk megszólaltatni az érmesek közül, akik jócskán felülmúlták a Magyar Olimpiai Bizottság elvárását: a tisztes helytállást. Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető kameránk előtt beszélt a fiatalok teljesítményéről, illetve a 2017-es győri EYOF-ról. A versenyzők az Utánpótlássport.hu által készített Jövünk! című magazinműsorban szólalnak meg az augusztus 9-ei adásban az M4 Sport csatornán.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS