Izzadás, szívverés, testhő – mindent mérnének

F1

2016. június 6. hétfő, 19:32

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

Fernando Alonso melbourne-i bukása volt az első F1-es baleset, melyet nagysebességű kamerával elemeztek – a folyamat nem áll meg, még az idén szeretnék bevezetni a biometriai mérőműszereket.

Jules Bianchi végzetes balesetét követően a Formula-1 több téren is elkezdte fejleszteni a biztonságot – ezen intézkedések egy része a balesetek megelőzését, mások pedig azok megértését szolgálja. Az idei évtől kötelezővé tették a nagysebességű felvételeket készítő kamerákat az autókban, melyek pontos képeket készítenek a versenyzők fejéről a becsapódások esetén – másodpercenként százat.

Az FIA most először közzétett néhány ilyen képet, méghozzá Fernando Alonso melbourne-i balesetéről, melyet követően a spanyolnak egy futamot ki is kellett hagynia. A pilóta fülében elhelyezett gyorsulásmérők két nagy kilengést mutattak, melyek okát a képek alapján sikerült feltárni: a versenyző feje a bukás során kétszer is nekiütődött a fejtámla belsejének.

pf_alonsobaleset

A motorsport biztonságáért felelős nemzetközi intézet ügyvezetője, Laurent Mekies így nyilatkozott az FIA magazinjának erről a lépésről, s a most következő időszakról: „Ez a folyamat sosem ér véget, most mindenesetre egy jelentős lépést tettünk meg. A következő a biometria lesz, a versenyzők szívverésének, testhőjének és izzadásának monitorozása. Remélhetőleg még a szezon vége előtt legalább egy teszten kipróbálhatjuk majd a módszert, mely rögzíti a versenyzők állapotát a baleset előtt, közben és után, ami segítheti a mentési folyamatot.”

Forrás: www.formula.hu – RSS