Jelentős változások a Porsche GT-programjában

WEC

2015. december 13. vasárnap, 12:09

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Porsche

A német gyártó úgy döntött, 2016-ban csupán a Le Mans-i 24 óráson vesz részt gyári alakulattal a GTE Pro kategóriában. A teljes szezont érintő projektet a Dempsey Proton Racing név alatt folytatják.

2016-ban új szabályok lépnek életbe a hosszútávú-világbajnokság GTE kategóriában – ez is szerepet játszott a Porsche döntésében, miszerint jövőre nem vesz részt a teljes évadban a gyári Manthey csapat. „Vissza kell lépnünk 2016-tól, hogy 2017-ben teljes gőzzel támadhassunk” – nyilatkozta Frank-Steffen Walliser, a német márka GT programjáért felelős részlegének vezetője az Autosportnak.

Porsche_WEC_GTE

A Porsche ugyanakkor kiemelten fontosnak tartja a GTE géposztályt, így nem is fordít teljesen hátat neki. Egyrészt a Le Mans-i 24 óráson két autót is terveznek indítani a Manthey istálló színeiben, a felállásban pedig helyet kapna az idei viadal összesítését Nico Hülkenberg oldalán megnyerő Nick Tandy és Earl Bamber (az már korábban kiderült, hogy az LMP1-es kategóriában csak a két állandó hármasát indítja a Porsche). Tandy társa egyébként várhatóan a McLarentől leigazolt Kevin Estre lesz a legendás franciaországi versenyen.

Richard Lietzről, a GTE Pro idei bajnokáról sem feledkezik meg a Porsche: a pilóta a gyár által támogatott Proton alakulat színeiben kísérelheti megvédeni a címét. Ez egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag a Dempsey Proton Racing lép elő a Porsche elsőszámú GTE Pro-s csapatává.

Az már biztos, hogy a hollywoodi színész nevével is fémjelzett gárda legalább két autóval fog szerepelni a teljes idényben, amelyben Lietz mellett helyett kap még Michael Christensen, akikhez Wolf Henzler csatlakozik majd Le Mans-ban. A GTE amatőr géposztályban való szerepvállalásuk részleteire még nem derült fény, de a híresztelések szerint Patrick Dempsey csak bizonyos helyszíneken állna rajthoz velük.

Forrás: www.formula.hu – RSS