Jelentősen áttervezi autóját a Williams

F1

2015. december 14. hétfő, 18:04

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Williams

Többek szerint csalódás volt az istálló idei éve: az utolsó F1-es versenyeken nyújtott szereplést azonban a csapat azzal magyarázza, hogy minden fejlesztést átcsoportosított a 2016-os modellre.

A grove-i istállótól nagy eredményekre számítottak a 2015-ös szezonban, azt követően, hogy egy évvel korábban a konstruktőri bajnokság kilencedik helyéről a harmadik pozícióba ugrottak előre. Ehhez képest az idei évad nem hozott jelentős javulást, a Williams megőrizte a harmadik helyet, de az alakulatnak igazán kiugró versenye nem volt, a pilóták, Valtteri Bottas és Felipe Massa csak két-két dobogóval gazdagodtak. Rob Smedley, a teljesítményért felelős igazgató elárulta: az év végén már az FW38-on dolgoztak, amely jelentősen el fog térni elődjétől.

„Az autó, amely a szélcsatornánkban készül a következő évre, valamint a szezon végi 2015-ös kocsi számottevően különböznek egymástól. A fejlesztést már hosszú ideje leállítottuk, mivel a harmadik helyezést kényelmesen meg tudtuk tartani a bajnokságban, a második azonban nem volt elérhető. Emiatt a látottak oka egyszerűen az, hogy régóta nem nyúltunk az autóhoz. Az év kissé fakón fejeződött be az előzőhöz képest, de akkor az utolsó pillanatig fejlesztettünk. Ami jövő évi modellt illeti, jelenleg minden jól áll, tartjuk magunk a célokhoz” – idézi Smedley-t a Sky Sports oldala.

Egyesek kifejezetten gyengének érezték a csapat aktuális évét, közéjük tartozik a korábbi F1-es Martin Brundle. „Bizonyos tekintetben csalódás volt ez az idény a Williams számára. Talán alábecsülték a Ferrari előnyét, mint sokan. Most ismét nagy befektetésre lesz szükségük. Sikerült stabilizálniuk a hajót, újra elöl vannak, nem akasztják össze a bajszukat a Mercedesszel, és övüké a legjobb erőforráscsomag. Ezen a télen muszáj lesz előre mozdulniuk” – mondta a Sky riportereként dolgozó exversenyző.

Forrás: www.formula.hu – RSS