Holnap este a Szeviép Szeged együttesét fogadja csapatunk. Az első körben, Szegeden nagy különbségű vereséget szenvedtek lányaink, akiknek tehát lenne törlesztenivalójuk a Tisza-parti alakulattal szemben Szakvezetőnk, Tapodi Péter továbbra sem számíthat Vida Panka játéára.
Válogatott bedobónk már a könnyített edzéseket elkezdte, s edzőnk reményei szerint a rájátszás kezdetére lesz majd újra teljes értékű játékosa a SEAT Lami-Véd Győr együttesének.Ami a holnapi összecsapást, a tavalyi bajnokság ezüstérmese elleni összecsapást illeti, természetesen szakvezetőnk sem feledte el a nagy különbségű szegedi vereséget.
"Való igaz, simán alulmaradtunk Szegeden, és hazai pályán szeretnénk valamit törleszteni ezért. No meg azért is, mert akkor ellenfelünk edzője kissé lesajnálóan, lekezelően nyilatkozott csapatunkról. Akkor ez nagyon fel is paprikázta a lányokat, hiszen ezt követően produkáltuk egész szezonunk legjobb időszakát a Mondeville idegenbeli és a Pécs hazai legyőzésével. Nagyon remélem, az a tűz holnap is meglesz a lányokban, ha beleszólni talán nem is tudunk, azért szeretnénk egy kicsit belekavarni az Eurolga-csapatok vetélkedésébe Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a két csapatnak mások a céljai, a lehetőségei. Ezt jól mutatja, hogy a szegediek a napokban egy kiváló, válogatott, nemzetközi szinten is magasan jegyzett centert igazoltak, Kajdacsi Judit személyében. Ugyanakkor ismét kiemelném, hogy az alapszakaszban csapatunk már elérte a célját, tehát most már lélektani nyomás, veszítenivaló nélkül kosárlabdázhat, bízom benne, hogy láthatjuk, s közönségünk is láthatja majd ennek pozitív hatásait."A hét közben a Sopronnal játszott edzőmeccset, s marad alul a csapat.
Tapodi ezzel kapcsolatban azt fejtegette, bízik benne, hogy hasznos lesz az a kemény, agresszív játékot hozó, nagy iramú felkészülési mérkőzés.
XLsport –
Forrás: www.hunbasket.hu